A TANFOLYAM

Ott hagytuk abba, hogy Gergő a videofelvétel végén bejelentette, hogy tanfolyamot tart a gyógyításból. Mielőtt feleségem teljesen elvágta volna lehetőségét, hangosan és nyomatékkal azt mondtam:
- Kisfiam! A föntiek irányítják a te dolgaidat. Ezt a kifejezést használtuk otthon tréfásan. Beszéld meg velük, és ha ők egyetértenek vele, akkor támogatlak. Másnap Gergő már korán reggel, csipásan bejelentette:
- Azt mondták, hogy tartsam meg.

A startpisztoly eldördülésére haladéktalanul nekiláttam a szervezésnek. A számítógéppel körlevelet sokszorosítottam, Gergő fényképét lefénymásoltam és alányomtattam: Arany Gergely meghívja Önt! Kb. 25 címre küldtem meghívót, számítva arra, hogy csak egy részük jön el. Írtam Reiki mesteremnek, a természetgyógyász hölgynek, aki biorezonanciával kezelt, a fényadás tanítójának, masszőrnőmnek, a csikung oktató csontkovácsnak és kollegáinak, a sámánjósnak és barátnőjének, Benőnek és korábbi tanfolyamokról egy-két ismerősnek. Meghívtam Gergő tanár nénijét, Andi nénit is, aki feleségemmel együtt volt Reiki tanfolyamon. Nagyon szerette Gergőt és tudott képességeiről.

Gyakorlott üzletemberhez illően, ízlésesen dolgoztam ki az akvizíciós levelet. A jelentkezést 2. 000 Ft postára adásával lehetett megtenni és a jelentkezőknek szép visszaigazolást küldtem, Kecskemét térképén bejelölve, hogyan találnak el feleségem Szerb utcai rendelőjéhez. Az előkészítés, szervezés időszakában sem voltunk tétlenek. Gergővel megrajzoltuk és lefénymásoltattuk a kezdő tanfolyam jeleit. Gergő ugyanis az első pillanattól kezdve kész tantervet kapott. Kezdő, haladó, felsőfok és mesterfok lesz az oktatásban, tudta a követelményszinteket, sőt azt is, hogy a majdani mesterek mennyit adhatnak tovább tudásukból. Elkészítettünk egy programot is, miszerint először megnézi mindenkinek a kísérőjét, majd megrajzolja mindenkinek a jelét, délután csakradiagnosztikai bemutatót tart majd bemutató gyógyítás után a jeleket kezdi tanítani. A második nap délelőtt tanulás, gyakorlás, majd délután beavatás és gyakorlás. Részleteket nemigen volt hajlandó elmondani Gergő. – Ne izgulj apa! Hárította el óvatos érdeklődésem.

Talán gyakorlásként, vagy szeretetből, egyik este behívott a fiúk szobájába. Ketten voltunk otthon, de becsuktuk magunk mögött az ajtót. – Apa, most tartunk egy beavatást! – mondta. Egy walkmanba betettük az általa kiválasztott meditációs kazettát, az asztali lámpára egy sapkát raktunk, hogy félhomály legyen és lefeküdtünk a szőnyegpadlóra egymás mellé.
- Lazíts! – mondta tömören, gyakorlatlanul, de nagy szeretettel és komolysággal.
- Ülj fel egy szárnyas lóra és menj fel Istenhez!

A világűr feketeségében egyszerre egy ugráló fehér paripa jelent meg előttem. Felpattantam és elindultam felfelé.
- Ha megérkeztél, szállj le a lóról és köszöntsd Istent!
Egy hatalmas magas trónust láttam magam előtt, de – talán békaperspektívám miatt - nem tudtam elképzelni a Mindenhatót.
- Most kérjél áldást!
Melegség öntött el és koronacsakrám bizseregni kezdett.
- Köszönd meg az áldást, köszönj el Istentől és menj el kísérőidhez!
- Most kérd meg őket, hogy nyissák meg a harmadik szemed!

Erős nyomást éreztem a homlokom közepén. Hallottam már róla, hogy szinte recsegett, amikor valakinek megnyitották a harmadik szemét. Jóval enyhébb volt érzetem és alig vártam, hogy kinyithassam a szemem.
- Köszönd meg nekik, ülj fel a lóra és gyere vissza! – fejeződött be a tízperces szertartás.
- Na, apa? – kérdezte Gergő kíváncsian, de akárhogy meresztettem a szemem, sem auralátásról, sem egyéb képességről nem tudtam beszámolni. Tanul még a gyerek, gondoltam magamban, meg az is beugrott, hogy elég vastag falat kell áttörnie a szellemvilágnak és lehet, hogy csak többedik kísérletre sikerül majd.

Közben az idő persze nem állt meg és Gergő kísérője, meg a családé is lecserélődött. Mi megkaptuk a másköpenyest, Gergő kísérője pedig egy első fokozatú szárnyas angyal lett. Ahogy közeledett a tanfolyam időpontja, Gergő egyre komolyabbá vált. Feleségem időnként tréfásan így szólt: - a Mester vigye le a szemetet! – a Mester szíveskedjen elmosogatni a tányért maga után. Egyszerű, romlatlan gyermekiségében zökkenőmentesen tudott váltani gyermeki és kiválasztotti szerepe között. Budapesten járva felkerestem Sajthy urat, akinek tanácsára feladtam munkahelyem és megmutattam Gergő rajzait. Ámultan hallgatta beszámolómat és a “próféta” szó csúszott ki ajkán. Nem nagyon értettem, mit akar ezzel a bibliai jelzővel, mert Gergő egyértelműen tibeti jeleket kapott a szellemvilágból. Mi közük van ezeknek a biblia világához?

- Arany úr, kezdte óvatosan, azért ha jobban megnézzük, itt szárnyas angyalról is beszél a fiú, nem csak űrlényről meg fénylényről és az is elgondolkoztató, hogy Jézust és Istent belerajzolta az egyik jelbe. Ezt az összefüggést én sem tudtam megmagyarázni és fejemben a később tisztázandó, kevésbé lényeges dolgok polcára raktam. Számomra Gergő kiválasztottsága és saját – ehhez kapcsolódó – felelősségem, szerepem volt a legfontosabb. Idegesített, mert a rivaldafény árnyékában állók “savanyú a szőlő” hozzáállását éreztem ki abból, hogy le akart beszélni a tanfolyam megtartásáról. Gergő korára hivatkozott, de ennél komolyabb érvet nem tudott felhozni, bennem pedig ott volt Gergő magabiztos akarása és végső aduként a fentiek hozzájárulása. Bizonyítékként otthagytam a videofelvételt és elmondtam, hogy a meghívókat már kiküldtük, egyben őt is meghívtam. Biztos voltam a dolgomban, hogy ezt a tanfolyamot meg kell tartani. “A tudást nem tarthatom meg magamnak, a tudást át kell adni!” csengtek a fülemben Gergő szavai. Érdekes volt Sajthy úr gondolatmenete, miért is kaphatta Gergő ezt a kiválasztottságot.

- Mikor van szükség egy nagy hatékonyságú, eszközmentes gyógyításra? – Amikor sok a sérült, a beteg és nincs kórház, nincs infúzió, nincs kötszer. – Adta meg a választ valamiféle apokalipszisre célozva Sajthy úr.
- A délszláv háború itt folyik a szomszédban! – figyelmeztetett és valóban meggyőző, vagy legalábbis figyelemreméltó gondolat volt Gergő képességeinek, rendkívüliségének okát, annak használhatóságából, szükségességéből, tehát tulajdonképpen a célból levezetni. Nem akartam a tanfolyam miatt – az általam nagyra becsült lelki szakemberrel – vitába keveredni, így búcsúzkodni kezdtem és már az ajtóban említettem meg, hogy az ufós gyógyítóhoz is elvittük Gergőt. Fájdalmasan szisszent fel erre és nagyon határozottan kijelentette, hogy szerinte Gergő nem az ufós vonal tanítása és pártfogása alatt áll és csak arra hívta fel a figyelmemet, hogy némelyik jelben Isten, meg Jézus is szerepel, meg keresztek, és Gergő kísérője szárnyas angyal. Nem értettem, milyen összefüggésre gondol ezzel, nem állt össze a kép a fejemben, de mivel nem akartam vitatkozni, sem megsérteni, jobbnak láttam meg sem említeni, hogy a hétvégén Gergővel elmegyünk az ufós gyógyító tanfolyamára, ahol átadja tudását.

Benő már várt a Gyöngyös melletti hegyi fogadó kapujában, mikor szombat reggel a tanfolyamra megérkeztünk. Hallatlan nyüzsgésbe csöppentünk. Betegek, gyógyítók, amatőr és hivatásos természetgyógyászok, tarka tömeg tolongott a regisztrációs asztalnál. Áhítattal keveredett félelem parancsolt hallgatást, ha a Mester valahol megjelent. Eddig féltve őrzött titkát feltárja, a csodálatos gyógyulások alkímiai receptjét átadja a sztárgyógyító, ez a lehetőség sokakat megmozgatott. Közel kétszázan gyűltünk össze három helységben és nekünk az a szerencse jutott osztályrészül, hogy nem hangszóróból, hanem személyesen, élőben élvezhettük az előadást. Az első csalódás már a regisztrációnál ért minket, hiszen az újság hátulján félreérthetetlenül 2.500 Ft/fő összegben adták meg a részvételi díjat, amit a helyszínen nyomdahibára és félreértésre hivatkozva 2. 500 Ft/fö/nap-ban, tehát a duplájában határoztak meg.

Mögöttem egy tizenöt éven át süket férfi ült, akivel beszélgetve megtudtam, hogy ő is itt nyerte el gyógyulását. Ráadásul olyan éles lett a hallása, hogy ötven méterről is meghallja a karóra ketyegését. Az élő szemtanú csak erősítette bizalmam, bár amikor kislányommal a gyógyító meditáción - igaz csak kísérőként - résztvettem, semmit nem éreztem. Talán azért, mert kísérőként, fizetés nélkül besettenkedve vettem részt a meditáción, azért nem működött a dolog. Gergő fülembe súgta, hogy a Mester fejét, meg egy űrlényt lát a falon. Én persze nem láttam semmit, hiába meresztgettem a szemem. Nem is tudtam ezt a jelenséget értelmezni, de fokozódott izgalmam és várakozásom.

Az előadást is ezzel kezdte a Mester. Hány betegnek adta vissza az egészségét és mégis mennyi rosszakarója, irigye van. Szinte naponta jelentik fel és a tisztiorvos gáncsoskodását is csak azzal az ügyes trükkel tudta kivédeni, hogy ő tulajdonképpen nem gyógyítást végez, hanem meditációt tart, arra pedig nem terjed ki a területi tisztiorvos illetékessége. Ezt a panziót is saját költségén bérli, és nullszaldóval üzemelteti a nyerészkedés szándéka nélkül. Összeadtam fejben a naponta négyszeri gyógyító meditáció átlagosan 50-60 x 1.500 Ft-ra rugó bevételét, de nem tudtam megsaccolni a költségeket. Talán egy kapzsi fogadós kezei közé került az üzleti érzékkel, gazdálkodási képességgel nem rendelkező gyógyító, hessegettem el gyanúmat, meg a gyógyítás is ezerszer jobban érdekelt, mint a pénzügyek.

A Mester kék selyem tógában ült egy kézzel faragott trónusszerű széken, egy emelvényen. Az emelvényen, de jóval kisebb széken ültek mellette az úgynevezett vezető gyógyítók, majd kétoldalt egészen alacsonyan a gyógyítók. Majd mindnyájukat ismertem már a korábbi gyógyító meditációkról, noha volt új arc és hiányzó is közöttük. Szinte egy piramist képeztek, melynek csúcsán a Mester ült. A vele kapcsolatos hazugságokra és gyanúsítgatásokra célozva feleségét – egy valóban szép arcú, kecses hölgyet – is behívta a Mester, a nyilvánosság előtt kezet csókolt neki és megköszönte, hogy segíti munkáját. Közben az egyik gyógyító két kezével húzó mozdulatokat téve szinte mágnesként húzott maga felé, majd hátrálva körbe vezetgetett, szinte megbabonázott egy hölgyet. Üveges tekintetén látszott, hogy akaratán kívül van, valamilyen erő hatásának engedelmeskedik.

- Ne hülyéskedj Józsi bácsi, szólt rá a Mester tréfásan a vezető gyógyítóra, aki a produkciót bemutatta. A helyszínen távdiagnózist és gyógyítást is végzett. Le “kellett” szidnia a beteget, hogy pszichikai hozzáállásával akadályozza a gyógyulást, mert változatlan fájdalomról panaszkodott a kezelés után. Zavaró volt az a durvaság, amivel letromfolta szegény asszonykát, de arra gondoltam, hogy a cél szentesíti az eszközt, talán csak határozottság, ami végül is a célhoz, a gyógyuláshoz segítheti a beteget. Volt olyan is, aki javult, illetve aki “mintha jobb lenne egy kicsit” válasszal nyugtázta a kérdést.

A szünet után egy fontosságát minden megnyilvánulásával hangsúlyozó, a Mestert pártoló ufókutató-író tartott egy elég unalmas beszédet és csak délután került sor a tulajdonképpeni lényegre, amiért jöttünk. Egy magnófelvételt játszott le, majd megkérdezte kinek ismerős. Az 5-6 jelentkező majdnem mind el tudta mondani, milyen álom kíséretében hallották a zenét. Ekkor bejelentette a Mester, hogy akik vele álmodtak, azok a kiválasztottak és ők kaphatják meg a tudást, amit majd kizárólag mellette, az ő irányítása mellett hasznosíthatnak majd. Negatív példaként említett egy gyógyítót, aki önállósult, elhagyta őt és burkoltan célzott rá, hogy meg fogja még bánni, tettére még rá fog fizetni.

Nagy csalódást okozott ez a bejelentés és Benő csak erőnek erejével tudott az utolsó előadásra ott marasztalni. Olyan fáradt voltam a nap végén, hogy alig tudtam az autóig elvánszorogni. Mintha az összes életerő elszállt volna belőlem. Másnap olyan gyengének éreztem magam, hogy el sem mentem, mert jártányi erőm sem volt. Benő telefonon tudósított az eladásokról, de úgy éreztem, nem vesztettem semmit.

Egy hét és kezdődik a tanfolyam. Tetszetős műanyag dossziéba rendeztem Gergő jeleinek fénymásolatait, és a fejem ráztam, amikor a fénymásoló szalon tulajdonosa megkérdezte, vajon sátánisták részére viszem-e a jeleket, szóval teljes gőzzel készülődtem. Gergővel vettünk néhány pólót és textilfestékkel jeleket vittünk fel rá, sőt Gergő valami hókusz-pókuszt is csinált felettük, hogy gyógyítsanak. Feleségem – bár szigorú feltételekkel – de hozzájárult, hogy a rendelőben tartsuk meg a tanfolyamot. Átalakítottunk mindent, ahogy kívánta, papucsokat vittünk, maximálisan kiküszöböltük a koszolódás lehetőségét.

Reiki mesterem már előző nap megjött és a rendelőben éjszakázott. Gergő elismerően nyilatkozott róla és előre megnézte kísérőjét, amely egy gyönyörű színekben pompázó második fokozatú angyal volt. Másnap reggelre Gergő is második fokozatú angyalt kapott. Mint a versenyző, amelyik a nagy teljesítményhez külön ellátást kap, Gergő is megkívánta, hogy a Mc Donaldsba vigyem reggelizni. Két McChickent bevágott egy adag sült krumplival, így készülődött a nagy napra. 13-an jelentkeztek, de csak tízen értek el a tanfolyamra, mert az egyik hármas csoportnak bedöglött az autója. Én igen feszült voltam, Gergő helyett is izgultam. Editkém otthon rendezgette Böbét és csak az utolsó pillanatban jött át a rendelőbe. A fal mellett körbe-körbe, várakozással telve ültek a résztvevők a betegvizsgáló asztalok tetején, mint a galambok a galambdúcban, szépen egymás mellett. A meghirdetett kilenc óra már tíz perccel elmúlt és a decemberi hidegre hivatkozva tea főzésével próbáltam időt nyerni. Gergőben is volt egy csipetnyi izgalom, de talán tizedannyi sem, mint bennem. Végre megjött az utolsó résztvevő is és 10 órakor, egy óra késéssel elkezdtük az előadást.

“Felkonferáltam” Gergőt, röviden bevezettem és kiegészítettem Gergőt, elmondta az elmúlt két hónap történetét.
Természetesen, nyugodtan beszélt, bár ennyi kíváncsi felnőtt előtt nagyobb izgalom, dadogás is érthető lett volna. Tanárnénije, Benő és mi voltunk csak ismerősek, a többieket aznap látta először életében. A bevezetés után néma csendben egyenként elé álltunk és Gergő meghatározta kísérőnket. Készítettünk számítógépen egy táblázatot, ami a kísérőket feltüntette.

A Reiki mester szárnyas angyala és egy fehér köpenyes kivételével űrlény és fénylény kísérői voltak a társaság tagjainak. Meghatottan vettük tudomásul Gergő minősítését, mivel azt is elmondta, hogy kinek-kinek a saját fejlettsége szerint van kísérője, aki az egyén fejlődése során többször is cserélődik. Mindenkit elfogott kimondatlanul is egy kis büszkeség, hiszen az, hogy kevesek közé tartozik, mindenkit kellemes érzéssel tölt el. Szóba került, hogy szárnyas angyala hány emberből hánynak van, de Gergő erre már nem adott választ.

A szünet után került sor a jelek megállapítására és megrajzolására. A meghatott csendben egymás után Gergő elé álltunk és két tenyerünket vagy koronacsakránkat mutattuk meg neki. Szerencsésebb volt a tenyér megmutatása, hisz a koronacsakra megmutatása valamiféle főhajtást jelentett. Mindenki megilletődött, mert egy 10 éves gyermektől ilyen dolgokat hallani nem lehet mindennap. Egyikük meg is jegyezte: - Ebben a gyermektestben egy nagyon régi, nagyon fejlett lélek öltött testet.

Gergő több mint egy óra hosszat folyamatosan rajzolt. Voltak jelek, amelyeket már ismertünk, de például Reiki mesterem kezeire egy pillantást vetett és közel öt percig rajzolt girbe-gurba vonalakat, pontokat. Magam sem tudtam, hogy képes egy pillantással egy ilyen bonyolult jelkombinációt megjegyezni, amit öt percig tart lerajzolnia. Még egy mérnök sem volna képes a chip kapcsolási rajzát fejben tartani, pedig abban logika és rendszer van. Ebben pedig nem látni semmiféle rendszert vagy logikát. De Gergő csak rajzol fáradhatatlanul és én annyiban segédkezem, hogy letépem a kész rajzot a tömbről, a lap alá teszem a műanyag fóliát, hogy az esetleg megcsúszó filctoll ne hagyjon foltot Editem hófehér íróasztalán.

Visszatérő kérdés, hogy mit jelent a jelem, vagy jelem valamely része, de Gergő csak azt tudta megmondani, melyik jel fejlettebb, a jelentésre nem adott magyarázatot. Végül azzal mentettem meg a helyzetet, hogy a képzés folyamatos, Gergő naponta kap új ismeretet és majd egyszer meg fogja tudni magyarázni. Ha most még nem tudja, akkor valószínűleg nem is feltétlenül szükséges ennek ismerete. A jelek rajzolásának végén, egy kérdésre válaszolva Gergő úgy foglalta össze a jelgyógyászat lényegét, hogy gyors és hatékony gyógyítás. Reiki mesterem átvette a szót, és bár nem neki tették fel a kérdést, válaszba kezdett. Kibujt belőle az előadó, gondoltam és örültem, hogy Gergő egy kicsit pihenhet.

- Vannak ilyen részleges tudások, mint amilyennel Gergő is rendelkezik, hiszen nyilvánvaló, hogy csak a jelek megrajzolásához rendkívüli képességek kellenek. Vannak részleges energiák is, ilyennel működhet az ő módszere is, de a legfejlettebb, az a Reiki, mert az univerzális energia.
Megdöbbenten hallgattam a fejtegetést. Attól eltekintve, hogy az érvelés jócskán sántított, mert egyik állítását (hogy a legmagasabb rendű) egy másik állítással, minősítéssel (hogy univerzális) bizonyította, súlyos durvaság, tiszteletlenség egy előadáson elvenni az előadótól a szót. Kisfiúnak nevezni azt, akinek a tanfolyamára jelentkezett és befizetett. A szünetben

Gergő behívott a konyhába és megkérdezte: - Apa jó voltam?
- Persze kisfiam, nagyszerű voltál, Gratulálok!
- De tényleg, mi az a részleges tudás? Mit akart ezzel mondani?
- Egy kicsit önhitt a bácsi kisfiam, ne törődj vele! Fájt ez a megjegyzés, nagyon rosszul esett, hiszen Gergő kötelességtudatból, a fentiek kérésére tartja a tanfolyamot, s amint megkezdi, már támadják is, hiún, rosszmájúan lekicsinyelik. A többi kérdés is olyan volt, hogy felnőtt is nehezen birkózna meg vele. Hogyan teremtette Isten a földet, mit szólnak a fentiek a környezetszennyezéshez, vannak-e más civilizációk, stb. A délelőtti foglalkozást azzal fejeztük be, hogy a festett pólókat behordtuk és egy kis “vásárt” rendeztünk. Gergő boldogan, lelkesen hordta be az árut, Reiki mesterem viszont elítélően biggyesztette ajkát. Félrehúzott és csak annyit mondott, hogy levélben megírja észrevételeit, majd elkezdett reikis meditáló kazettákat árulni. Vajon nem illik pólót árulni egy tanfolyamon? Elhessegettem magamtól a kérdést, mert Gergőnek olyan örömet okozott és látszott rajta, hogy nem a pénzért, hanem a sikerélményért csinálta.

Ebédünket két résztvevővel egy étteremben költöttük el, akik közeledni szerettek volna Gergőhöz. Lehordták a Reiki mestert, rávilágítottak gyarló indítékaira és próbáltak apró kis információcsemegéket megszerezni Gergőtől. Elgondolkoztam, vajon mit is keresek én ezen a tanfolyamon. Gergő jópofáskodó segédje, narrátor és szervező-mindenes voltam egy személyben. Rájöttem, hogy egyfajta kissebségi érzés kerített hatalmába és Reiki mesteremet is jobban meg tudtam már érteni.

A délutánt csakra diagnosztikával kezdtük. Már az elsőnél közbevágott Benő: Melyik az egyes? Ugyanis vannak, akik nem a gyökércsakrától, hanem a koronacsakrától kezdik a számozást, és bár ez elenyésző kisebbség, elvileg félreérthető volt Gergő diagnózisa, hogy egyes jó, kettes jó stb. Gergő a közbevágástól elbizonytalanodott és mivel a csakradiagnosztikát mint olyant, látóképességére alapozva könyvből tanítottam neki, nem emlékezett pontosan, melyik csakrának milyen színűnek kell lennie szabályos működésnél és nyilvánvalóan tévesztett. Kínos csend támadt és ismét nekem kellett közbelépnem.

A bemutató gyógyításnál ismét visszatért önbizalmunk. Két önként jelentkezőt gyógyított Gergő. Látszott rajta, hogy szinte más világba került. Helyesebben megszűnt körülötte a világ, nem voltak nézők, nem volt neonvilágítás, csak ő volt és a beteg. Tekintete a semmibe, vagy inkább valami meghatározhatatlanra meredt. Rövid elcsendesedés után két karját az ég felé nyújtotta, lehozott egy energiaoszlopot, majd két keze rendkívül gyorsan és olajozottan mozogni kezdett. Két karját keresztbetéve húzta-tolta, majd gombolyítás félét végzett, vonalakat húzogatott, gombokat csavart, tenyerével öklére csapott, amennyire ki tudtuk venni a mozdulatait. Érdekes módon egy idő múlva odébb állt egy lépéssel és elkezdte majdnem ugyanazokat a mozdulatokat végezni, majd végül csettintett és annyit szólt csak, hogy kész. Mély sóhajtása jelezte, hogy ebbe ő is belefáradt, ez neki is megterhelő, fárasztó volt. Mivel második páciense, a sámánjós, még látó is volt, a kezelés végeztével nem csak fizikai érzeteiről, hanem másról is tudott tudósítani.

- Láttam, ahogy valami erős energia érkezik rám, az egyes csigolyáimban a meszesedés fekete pontként mutatkozott, ami a kezelés hatására átváltozott arannyá és most úgy ég a nyakam, mintha parázs lenne benne és elmúlt minden fájdalmam. Ezzel ismét Gergő javára billent a mérleg, mert kritikusai nem tudtak ehhez sokat hozzáfűzni. Benő is változott az utóbbi időkben. Mikor megismerkedtünk, szinte itta a szavam, most pedig, két-három tanfolyam elvégzése után okoskodó, kritikus természete domborodott ki jobban. Talán az a legjobb kifejezés, hogy nem tudott disztingválni. Igaz, hogy ezoterikus tanfolyamokon divat a vélemény őszinte kinyilvánítása, még ha el is tér az előadótól, vagy a többségtől is, de egy tízéves gyermeket ugyanolyan keményen, sőt keményebben támadni, mint a gyakorlott előadókat, tapintatlanságra, érzéketlenségre vall.

A bemutató gyógyítás után Gergő elmondta, hogy az Istenhez való fordulás, fohászkodás után először az energiát kell lehozni energiaoszlop formájában, majd az un. Kiszedő jelekkel “ki kell pakolni” az aurából az oda nem valót. Ez úgy történik, hogy a kézmozdulatok közben elképzeljük, hogy kihúzunk, tépünk, gombolyítunk valamit és félretesszük. Ezután a megerősítő-gyógyító jeleket rajzoljuk, majd kereszttel zárjuk le a gyógyítás első részét. Ezt követően odaállunk a kipakolt valami, a betegség energiahalmaza fölé és a megerősítő-gyógyító jeleket most megsemmisítő jelként alkalmazva megsemmisítjük a betegséget. Végül beleképzeljük Istent, Jézust és Máriát, kérjük, hogy égessék el a betegséget, majd elképzeljük, hogy a láng elégeti, csettintünk egyet és kész.

Ez volt tehát a gyógyítás lényege, de a konkrét tanulás elég nehezen ment. Nem akaródzott a mozdulatokat utánozni, de megjegyezni még kevésbé. Benő videózott, így a többség jelezte igényét, hogy egy másolatot kér, mert ezt így nagyon nehéz megtanulni. Gergő “rendes” tanár volt. Nem szidta le, aki ügyetlenkedett, de elpróbáltatta mindenkivel egészen addig, míg elfogadhatóan nem sikerült. A legtöbben terhesnek, nehéznek találták a jelek elsajátítását, és úgy vélekedtek, könnyű Gergőnek, akinek betöltötték a fejébe a tudást. Lesz-e részükre is valami betöltés? Erre nem tudtunk választ adni és Gergőkém kérésére azt sem mondtuk el, hogy már 40. 000 jelet tud. Érdekes módon Gergő sokszor gondolkozott a résztvevők helyett és úgy igazította mondanivalóját, hogy az, számukra érthető és hihető legyen. A 40. 000 jelhez annyit fűzött, hogy úgysem hinnék el. A szárnyas angyalok emberek közti arányát (a negyedik fokozatú már 150 millióból volt 5 embernek) már le kellett vennem a táblázatról, mert Gergő azt mondta, hogy ezt sem hinnék, vagy fognák fel a résztvevők. Ráadásul ezek az értékek nem a pillanatnyilag Földön élő emberek számához, hanem az összes emberszellemhez viszonyítva értendők.

Megváltás volt, amikor véget ért a gyakorlás és végre kimehettünk Gergővel a szabad levegőre. Irány a McDonalds, bevágott egy nagy adag sültburgonyát két McChickennel és visszavedlett gyerekké. Szinte el sem tudtam hinni, hogy egy órával előbb még “kikértem a véleményét” valamely ezoterikus kérdésben, most meg rászólok, hogy fújja ki az orrát, ne szipogjon. Megnyugtattam még egyszer, hogy nagyon jól sikerült az előadása, nagyszerű volt. Éreztem, hogy fontos neki az eredmény, de nem saját maga, hanem a “föntiek” miatt. Tömény, sűrű volt a nap. Az ezoterikus tanfolyamok szokása szerint füstölőt és gyertyát égettünk. A fizikai és szellemi értelemben is sűrű légkörből jó volt egy kicsit kiszabadulni.

Másnap reggel vidáman, várakozással keltem fel, hiszen a lényeg, a beavatás közeledett. Miközben borotválkoztam, Editem beszólt a fürdőszobába, hogy baj van, mert Gergő beteg. Átszűrődött a vécéből valami különleges hang együttes, de nem gondoltam, hogy Gergő öklendezik. Hányás, hasmenés együttes kombinációja kínozta szegény gyermekemet. Gergő olyan gyenge volt, hogy úgy kellett kitámogatni az ágyból. Nem fért a fejembe, mitől kaphatott fertőzést Gergő, ha mind a ketten egész nap együtt voltunk, ugyanott, ugyanazt ettük és ráadásul a McDonaldsra lehet mondani, hogy uniformizált, de hogy ott a tisztasággal baj lenne, azt nehezen tudom elképzelni. Edit előrement, hogy csillapítsa a kedélyeket, én pedig megpróbáltam reikivel erőt tölteni Gergőbe. Gondoltam, csak fog sikerülni egy kis lelket verni belé, legfeljebb ma kevesebbet szerepel és csak a beavatást tartja meg. Reikiztem Gergőt egy órán keresztül, de minden eredmény nélkül. Edit idegesen telefonált a rendelőből és botrányhangulatot jelzett.

Mivel Gergő elhárította a szereplést, kénytelen voltam sűrűn elnézést kérve bejelenteni, hogy az aznapi előadást egy héttel elhalasztjuk. Csodáltam is Gergőt, milyen stramm módon viselkedett szombaton, hiszen egész héten beteg volt előtte és a náthából még nem gyógyult ki teljesen. Editemet jobban zavarta a helyzet, mint engem, pedig a bejelentés kellemetlen feladata rám hárult. Erről nem tehettünk, nem tudhattuk előre, így ha érdekli őket a tanfolyam, eljönnek jövő héten is, ami pedig a pénzt illeti, visszaadom a kétezer forintját annak, aki igényt tart rá.

Sietősen igyekeztem haza, mert távozóban megkértem Gergőt, kérdezzen rá a föntieknél a betegség okára. Minden betegségnek lelki oka van, ez a rosszullét pedig nagyon kilógott a sorból, nehezen magyarázható volt. Mesélte egy reikis ismerősöm, hogy beavatások előtt mindig kap kisebb nagyobb betegséget próbának, de itt nem értettem, miféle próba lehet, ráadásul pont a tanfolyam kellős közepén. Otthon megtudtam a rejtély nyitját. Az előző napi hozzászólások miatt betegítették meg Gergőt a föntiek, így akadályozták meg, hogy elmenjen a kedve az egész tanfolyamosditól. Sajnáltam csórikámat már tegnap is, mikor kereszttűzbe került, hát még most, amikor olyan gyengén feküdt az ágyban, mint az őszi légy. Bölcs dolog volt a föntiek beavatkozása, megértettem, hogy a kisebb rossz egy nagyobbtól óvta meg Gergőt, de miért ez volt a megoldás? Miért nem az kapott hasmenést, akinek a hozzászólása a zavart okozta? Most is inkább megérzésemre hagyatkoztam, mely azt súgta, hogy valamiért, valamilyen okból ennek így kellett lenni, így volt jó. Nem bárgyú beletörődés, hanem a szív szava mondatta velem, hogy úgy jó, ahogy történt.

Annyit mindenesetre felvállaltam, hogy Benővel beszélek. Reiki mesterem már vasárnap reggel jelezte, hogy ezt az egy hétvégéjét tudta csak kivételesen szabaddá tenni, így csak Benőt kellett elrendeznem. A Televízió oldalánál találkoztunk, ahol taxijával fuvar reményében a tévésekre várakozott. Elmeséltem a történteket, a fentiek válaszát és kértem, hogy a következő alkalommal kicsit fogja vissza magát. Benő rögtön mellre szívta a dolgot és védekezésként ellentámadásba lendült.
- Az előadónak az a dolga, hogy válaszoljon a kérdésekre. Milyen tanfolyam az, ahol kérdezni sem lehet? Miért kell egy kérdésért megsértődni? Az Eördögh Kristóf fentről lefelé számozza a csakrákat. Meg lehet kérdezni! És mi volt az a jópofáskodás egész nap? Hogy néz ki egy ezoterikus tanfolyamon, hogy a gyereked pöszeségét utánozod? Szóval “őszinte, elvtársias” légkörben folyt a beszélgetés és azzal végződött, hogy Benő nem hogy most nem jön el, hanem többé sosem, mert neki inkább a manuális terápiák illenek egyéniségéhez, testalkatához. Benő ugyanis kifejezetten mackós alkatú, valóban hamarabb nézné masszőrnek, mint energetikusnak a külső szemlélő.

Pedig a személyiségfejlesztő tanfolyam meditációján milyen nagy elánnal fejtette ki életfeladatát, hogy magas fokú spirituális gyógyító szeretne lenni. Sajnáltam Benő elvesztését és reménykedtem, hogy az idő majd begyógyítja a sebet. Becsületére legyen mondva, hogy a videofelvételt három kazettára átmásolta és váltig állította, hogy nem sértődött meg, hanem megvilágosodott előtte, hogy a jelgyógyászat nem az ő útja.

Mikor hazaértem Gergő két nagy hírrel fogadott. Már harmadik fokozatú angyala van és beavatták az előző életekbe való visszatekintésbe. Gyorsan magunkra zártam a hálószoba ajtaját és megnézettem vele a kísérőmet. Már nekem is szárnyas angyalom volt, méghozzá második fokozatú. Eszméletlen tempóban haladtunk előre. Végigdőltem a franciaágyon, bekapcsoltam a kis riportermagnót és elkezdtük. Gergő térden ült, kedvenc pózában, és mint aki behunyt szemmel diavetítést néz, úgy közvetített.

- Előző életedben tibeti szerzetes voltál, én voltam a mestered. Tanítottunk és gyógyítottunk. Egyből bevillant Ancika, Károly bácsi felesége, aki egyszer félig viccesen ugyanezt mondta nekem. Véletlen lehet az egybeesés? Ő még azt is hozzátette, hogy sokat kellett hallgatnom abban az életemben, ezért vagyok most olyan beszédes.
- Előtte Kínában éltünk, én voltam férjed. Itt már a villám hasított belém. Gergő volt a férjem, ő volt az a szomorú szemű bajuszos, akit a reinkarnációs hétvégén magam előtt láttam. Ez is összevág! A legkülönlegesebb, hogy mindez olyan természetes számomra és egy percig sem zavar.
- Mit csináltunk Kínában, miből éltünk kisfiam?
- Hát ilyen kereskedők, boltosok voltunk, árultunk a piacon, meg ilyesmi. Gergő sosem volt bőbeszédű, most pedig akárhogy furdalta a kíváncsiság az oldalamat, nem tudtam többet kihozni belőle.

- Előtte Máltán éltünk egy kis faluban, halászok voltunk. Te voltál a férjem, én voltam a feleséged. Két gyerekünk volt, egyik a Benő, másik a Klári néni, aki masszírozni szokott. Hogy hívtak minket? Dagénusz, vagy valami hasonló volt a nevünk. Építkezés közben egy kő esett a bal bokádra és halálodig sántítottál. Itt az egyik ok, gondoltam. Az a tétel is igazolódott, hogy az előző élet sérülései, traumái, asztráltestünkben lenyomatként megmaradnak és új leszületésünk alkalmával testünk leggyengébb pontját képezik. Ezért betegedett meg a bal bokám és nem a jobb, nem mindkettő, csak a bal. Hát ez igazolja ezt a tételt, de betegségem valódi, végső okára mégsem kaptam választ.

- A középkorban az egész család együtt élt Magyarországon egy kolostorban. Mindnyájan szerzetesek voltunk. Téged Istvánnak, Viktort Péternek, anyát Lászlónak, engem pedig Józsefnek hívtak
- Most az ókorban látlak Görögországban, valamiféle bölcs vagy és előléptetnek.
- Melyik városban, kisfiam?
- Nem látom, nincs kiírva. Rádöbbentem, milyen furkó vagyok. Hát az ókorban még nem voltak helységnévtáblák. Szegény fiam itt erőlködik, én pedig még extra kérdésekkel bombázom szegény fejét. Mennyire igaz, hogy akiknek meg nem oldott feladatai vannak a másikkal kapcsolatban, azok újból összekerülnek. Hogy a színjáték – a földi életek sorozata – nyolcvan százalékban azonos és csak húsz százalékban cserélődő szereplőgárdával zajlik le. Hogy a megmagyarázhatatlan szimpátiák előző életekből erednek. Gergő túláradó szeretete irányomban és vice versa. Benővel, Klárival való összekerülésem. Micsoda bonyolult sakkparti ez, amelyben csak bábuk vagyunk.

- Most Spanyolországban vagyunk. Én indulok Amerika felfedezésére, te a parton integetsz. A testvérem, illetve nem, az unokatestvérem vagy. Gergő sosem volt teljesen tisztában a rokoni kapcsolatok pontos megnevezésével.
- Most ilyen ősemberféle vagy. Jön a dinoszaurusz, és te futsz előle és a közelben én is ott vagyok.
- Most fénylények vagyunk, lejárunk együtt a földre gyógyítani. Már átcsúsztam a jövőbe.
- Fáradt vagyok apa!
- Jól van kisfiam, fejezzük be.

Gergőn látszik, hogy nagyon igénybe vette a visszatekintés. – Ezt családon kívül senkinek nem csinálom, mert nagyon fáraszt, mondja, és meggyőzően hozzáteszi.
- Apa, ha elmennénk Máltára, meg tudnám mutatni, hol éltünk. Felismerném az öblöt körben a hegyekkel. Olyan élesen volt előttem.
Lenyűgözötten ülök, magamhoz szorítom kis buksiját és puszit nyomok rá. Ő is puszit ad és csak ülünk, és nagyon szeretjük egymást. Most két lélek szereti egymást, most két lélek ölelkezik össze, nem apa és fia, nem férj és feleség. Két lélek. Két halhatatlan, örök életű szellem.
- Gergőkém biztos, hogy nem a múltból jött elő az a fénylényes dolog? Biztos, hogy a jövőbe csúsztál át?
- Biztos apa.
- Mert olvastam valahol arról is, hogy vannak olyan fejlett szellemek, akiknek már nem kellene leszületniük a földre, olyan fejlettek, de mégis önként vállalják. Ezt a kérdést nem tudjuk eldönteni, bele is fáradtunk, nemsokára nejem is hazaér a rendelőből, így elnapoljuk a beszélgetést.

Szombaton elmentünk Palkovics Sanyihoz a Tisza partra. Bár megígérte, hogy benéz a tanfolyamra, úgy látszik annyi betege volt, hogy nem tudott elszabadulni. Böbét visszük hozzá rendületlenül. Olyan szeretettel gyógyítja, pénzt nem fogad el, velünk is foglalkozik, vétek lenne kihagyni akárcsak egy alkalmat is. Jelét Gergő már korábban megrajzolta, de az előző életek hallatán csillapíthatatlan kíváncsiság fogta el. Bár Gergő nyögött valami olyasmit, hogy fárasztja, meg hogy nincs ínyére a dolog, de Sándor megígérte, hogy energiával besegít. Elrohant riportermagnójáért, de pechére lemerült benne az elem.

- Fogd meg és töltsd fel! Mondtuk Gergővel szinte egyszerre, a világ legtermészetesebb hangján, hiszen Sándor komoly energiákkal dolgozott, s mióta Gergő révén még bensőségesebb lett kapcsolatunk, rendszeresen beszámolt fejlődéséről, egyre növekvő képességeiről, csodaszámba menő gyógyulásokról.
- Most nincs kedvem! Vetette oda kurtán-furcsán és felszaladt a családi ház tetőterébe új elemért. Gergő elmondta Sanyi pár korábbi inkarnációját, melyek közül a legkülönösebb az volt, amikor gyógyításért boszorkányság címén máglyahalálra ítélték. Sándor élete volt, mégis én borzongtam bele a szörnyűségbe, annyira átéltem. Hazafelé a közel egyórás úton nejem és Böbe elszunyókáltak, mi meg Gergővel csevegtünk. Készültünk a másnapi tanfolyamra. Gergő egyszer csak elmondta, hogy a gyógyítónak jónak kell lenni. Milyen banális megállapítás, gondoltam. Ki ne tudná ezt? De Gergő folytatta és egy félóra alatt kielemezte az összes magyar sztárgyógyítót.

Elmondta, kinek mi a gyengéje és azt is, hogy mindenért lecsavarnak, visszavesznek a föntiek a gyógyító erőből. Például ilyen hiba, ha valaki cigarettázik, vagy alkoholt fogyaszt, ha sok pénzt kér a gyógyításért, ha állandóan “tanfolyamozik”, azaz itt is a pénzt hajszolja, ha saját személyiségét túlzottan előtérbe állítja, személyi kultuszt csinál magából, ha molesztálja a betegeket, például férfi gyógyító esetén fiatal nőbeteggel kapcsolatot létesít. Megdöbbentő módon Gergő név szerint elemzett ki a mindenkit, méghozzá azokat is, akiket sohasem látott és olyat is mondott, amit maga semmiképpen nem is tudhatott meg. Végül Sanyira tért ki, akitől hazafelé tartottunk.

- Tudod apa, Sanyi tulajdonképpen hazudott, mert nem azt mondta, hogy nem tudja az elemet feltölteni, hanem azt, hogy most nincs kedve hozzá.
- Jó kisfiam, de ez egy olyan apró kis füllentés, aminél százszor nagyobbat is megtesznek az emberek milliószámra naponta.
- Igen apa, de akik fejlettek, azoknak még ennyit sem szabad, minél fejlettebb valaki, annál nagyobb súllyal számítják be neki, amit tett.
Milyen mély bölcsesség! Pista bácsi akár szájon is vághatja feleségét, mikor a szántóföldről hazajövet nem ízlik neki a leves, én mégis nagyobbat hibázok akár egy apró sértő megjegyzéssel is, ha már meg van a hozzávaló eszem, ha már tudom, hogy mit kéne és mit nem kéne tennem. Milyen végtelenül bölcs és igazságos, ki így ítél. Bizony nem rózsaszín limonádé a kiválasztottság. Sándornak tízszer úgy kell vigyáznia minden megnyilvánulására, tízszer, százszor tisztábbnak kell lennie, mint az átlagembernek. És Gergőre is ez vár. Hogy fogja szegény kis fiam végigküzdeni az életét? Olyan kis kelekótya kölyökkutya volt világéletében. Úgy szeretett mindig! Ha lehetne, szeretném visszacsinálni az egészet, ami velünk történt 1994 szeptember 13-tól. Gergő megígértette velem, hogy a hallottakat névvel soha senkinek nem mondom el, majd megállapodtunk, hogy a tanfolyam végén erre is kitér.

Másnap reggel a már kötelező McDonalds után nagy lendülettel láttunk neki a tanfolyamnak. Igaz, hogy már csak heten jöttek el, mert az egyik orvosnőnek ügyelete volt, amit nem tudott elcserélni, de legalább kényelmesen levegősen ültünk. Gergő kikérdezte a jeleket. Először komoly arccal jelentette be, majd elmosolyodott a helyzet groteszk mivoltán és saját iskolapadbeli életére gondolva, igen humánusan, segítve, elnézően tartotta meg a számonkérést. A múlt heti elmaradásért elnézést kértünk és személyek nélkül, kicsit körülírva, de elmagyaráztuk a “váratlan” betegség okát. Ebéd előtt már párokban próbálgattuk Gergő felügyelete mellett a gyógyítást. Délután kezdődött az igazi nagy próba, a beavatás. Ekkor dőlt el, vajon csak kivételes képességű-e Gergő vagy tényleg állnak mögötte olyan erők, amelyek a gyógyításnál is nagyobb képességet, a gyógyító képesség átruházásának képességét is letették kezébe.

Ezt vártam a leginkább, részben kíváncsiságból, részben egy kicsit izgultam, drukkoltam is, mert Gergő semmit nem árult el előre, is. A kétnapos tanfolyam alatt bárki magnózhatott, filmezhetett, de egy belső hang azt súgta, hogy a beavatást ne vegye senki magnóra. Nem azért, mintha féltettük volna, vagy titokban akartuk volna tartani, hisz bárki megjegyezhette fejben is, de valahogy illetlenségnek tűnt számunkra. Gergő beavatása teljesen újszerű volt. A Reiki beavatáson behunyt szemmel, passzívan kellett üldögélni és a mester mozgott, serénykedett körülöttünk. Gergő ezzel szemben egy laza, vezetett meditációt tartott. Olyan értelemben volt laza, hogy bár vezetett meditáció volt, nem irt elő minden részletet, lakonikus tömörséggel csak ennyit mondott:

- Hunyd be a szemed! Két perc múlva: - Lazíts! Öt perc múlva: Most menj föl Istenhez! Tehát egy-egy mozzanat után legalább öt perce volt az embernek, hogy szellemével barangoljon, cselekedjen és így cselekvő részeseivé váltunk a beavatásnak. A közel félórás beavatás végén percekig tartó csend volt, néhányan szemüket törülgették, és lassan-lassan kezdtek a szobába visszatérni, magukhoz térni. Nekem is nagy élményt nyújtott a beavatás. Jézust könnyedén el tudtam képzelni, de Istent nem, mert képen sosem ábrázolták, legalábbis még nem láttam. Próbáltam fantáziálni, de mindig az ufós gyógyító képe türemkedett belső képernyőmre és nem tudtam mivel helyettesíteni. Gergő annyit tudott a szünetben segíteni, hogy Jézus szakasztott úgy néz ki, mint a Názáreti Jézus című filmben, amit pár nappal azelőtt láttunk. Egyszerű fehér ruhában van, Isten pedig csak annyiban különbözik tőle, hogy fehér a haja, hosszabb és fehér a szakálla, és a ruháján egy pár kő van díszként. Kísérőimet úgy próbáltam elképzelni, ahogy Gergő leírta látványukat. Koronacsakrámon az egész beavatás alatt erős nyomást éreztem, mely a beavatás után is csak enyhült, de nem múlt el. Azért nem tudtam magam maradéktalanul elengedni, mert bennem volt a vizsgadrukk, hiszen mégiscsak az én fiam tanfolyamáról volt szó és én is aktív szereplő, olyan műsorvezető féle voltam. A beavatás után a próbagyógyításon megtapasztalhattuk mindnyájan, hogyan működik a dolog. Az előző heti próbálkozásokhoz képest sokkal erősebb hatást tapasztalt minden résztvevő.

Egyre fáradtabbak voltunk Gergővel, de végig kellett nézni a jeleket, meg a kísérőket. Gergő rótta a cikornyás jeleket a papírra, melyet féltett kincsként tett el mindenki. Az “én” jelem. Ez mindenkit megmozgatott. A kísérők megállapításánál kiderült, hogy kettő, sőt volt, aki három fokozatot is ugrott a lépcsőn, tehát a beavatás emelte lelki fejlettségét. Elmondtuk a fentiek információit, hogy milyennek kell lenni a gyógyítónak.

Azzal búcsúztunk, hogy szívesen vesszük, ha a tanfolyamról beszélnek, annak hírét terjesztik, de csak arra érdemesek között tegyék. Sem szenzációéhes riporterrel, sem szerencsevadászokkal, sem kíváncsiskodókkal nem szeretnénk foglalkozni. Feleségem zárkózott természetéből adódóan még jobban tartott az esetleges gyors népszerűvé válástól és megígértette velem, hogy ezt minden körülmény között elhárítom. Magamban pedig már foglalkoztam a gondolattal, hogy egy ilyen különlegességet, mint Gergő gyógyítása, be kellene mutatni a televízió Vízöntő műsorában. Akkor aztán nézne az extraszenz gyógyító, meg a többiek. Arra aztán komoly reakció lenne. Aztán elképzeltem, hogy éjjel-nappal csörög a telefon otthon, autósorok állnak az utcában csodaváró betegekkel és inkább elvetettem a tervet. A legfontosabb kipihenni a tanfolyamot és a magam gyógyulásával, meg a napi dolgokkal is foglalkozni.