JEVGENYIJ

Üzleti utjaim egyike Nyugat-Magyarország egyik ipari nagyvárosába vezet. A kertvárosban orosz orvos-természetgyógyász hirdeti magát, hogy nem betegséget, hanem egész embert gyógyít. Az ebédszünetet felhasználva megvizsgál, és kéthetes kezelést javasol. A vizsgálat teljesen újszerű. Először négyoldalas, 100 kérdésből álló kérdőívet, tesztlapot kell kitöltenem, amin az étkezési szokásaimtól érzelmi reakciókig mindenre kiterjedően kíváncsiak. Ezt követően egy elektromos ellenállásként befogott és ezáltal felforrósított drótot mindkét kezem összes ujjának körme tövéhez tart és stopperral méri, hány másodpercen belül kezdek jajgatni. A reakcióidők különbségéből valami vese csatorna eltömődést állapit meg. Persze ne a vesére, mint szervre gondoljunk, hanem az energiakivezetési (akupunktúrás) pontokat összekötő energiacsatornákra, a meridiánokra.

Pulzusomat is tapogatja több helyen, tehát nem csak a szívverésemre kíváncsi, hanem pulzusdiagnosztikát is alkalmaz. A diagnózissal nem jutottunk sokra, gondolom, hiszen a bizonyos vesecsatorna vagy meridián eltömődése még kevésbé kézzelfogható, mint a bokaduzzanat és az a tünet okára egyáltalán nem ad választ. Eléggé töri a magyart, és láthatóan megkönnyebbül, mikor általános iskolai és gimnáziumi orosz nyelvtanulásom romjait előhalászva, oroszul folytatjuk a társalgást. Négy nap múlva az utcában fizető-vendéglátó szobát bérelek és megkezdjük a kezelést naponta két alkalommal. Kétszer 700 Ft az 1.400, a szoba 900 naponta, tehát koszttal kb. negyvenezerbe fog kerülni a két hét, de úgyis jól keresek, az egészségemre nem szabad sajnálni a pénzt.

Az első kezelésen eldönthetem, hogy akupunktúrát, vagy bioenergiát választok kezelési módnak és én a bioenergiát választom. Az akupunktúrát a feleségem is próbálta, Luján energiája is eredményt hozott, hát lássuk! Az egész rendelőben valami szokatlan. Nem is a régi sezlonok, melyek a lakószobából átalakított rendelőnek ódon hangulatot kölcsönöznek, hanem a szentképek, feszületek, rózsafüzérek. A fal szinte minden négyzetmétere ezzel van borítva, és valahogy megérzem, ezeket nem a házigazda hagyta itt. Ahogy telnek-múlnak a napok, kezelőorvosom egyre jobban megnyílik előttem - én is nyitott könyv vagyok mindenkinek - és csodálkozva hallgatja, hogy a magyar törvények szerint nem is szabadna akupunktúrával foglalkoznia, mert ezt Magyarországon csak orvosok végezhetik. Orvosként csak honosított diplomával lehet működni.

Nem akarom feleslegesen izgatni, de jó, ha tudja, meddig terjednek lehetőségei. Hazájában szövetkezeti sztárgyógyítóként három év előjegyzéssel kerültek hozzá a betegek, mégis Magyarországot választotta. Okát nem firtatom, könnyű kitalálni, a pénz. Felesége, kislánya itt vannak látogatóban, láthatóan élvezik a “Nyugat” áldásait és büszkén ülnek Apu szép Honda kocsijába. Szorgalmasan dolgozhat, meg biztosan spórol is kezelőorvosom. A bioenergia kezelést azzal kezdi, hogy egész testem fölött végigsimít, mint megtudtam aurakiegyenlítést végez, és különleges mozdulatokat is tesz, de ezeket csak elképzelem, mert csukott szemmel, felfelé fordított tenyérrel kell közben ülnöm. Amikor bokámra teszi kezét, hasonlót érzek, mint mikor Luján kezelt, de az intenzitása nem éri el Lujánét.

A kezelés után egy nem tűhegyes, de mégis szögekkel kirakott 30x30 cm-es kis szőnyegre kell hátradőlnöm, ami majd pezsdíti a vérkeringést. A következő alkalommal egy csinos kis tűhegyes kalapácsot vesz elő és térdemtől le a bokámig körbe-körbe ezzel kopácsol szorgosan, mint egy harkály. A csillagokat látom közben, de mindent elviselek a gyógyulás érdekében. Még a mumiónak nevezett fertelmes ízű italból is iszom. A mumió a távol-keleti hegységek kőzeteinek “izzadsága”, méregdrága gyantaszerű valami (5 gramm 1. 000 Ft kedvezményes áron), ezt kell desztillált vízben feloldva naponta fogyasztani, mert tisztítja, méregteleníti a szervezetet.

Mint lassan kiderült, gyógyítóm válófélben van, feleségétől elhidegült, s akit asszisztensnőjének hittem, szintén orvos és sorsukat egymáshoz szeretnék kapcsolni. Cherchez la femme gondolom, mert kezdettől fogva éreztem valami gondterheltséget ötvenes éveinek végét taposó gyógyítómon, s most kiderült, harmincas kolleganője a ludas. Néha ő is kezeli “bioenergiával” bokám, de a keze testmelegén kívül nem érzek ilyenkor semmit. Eddig nem dohányzott Jevgenyij, de most szivargyújtáshoz készülődik. Baljós előérzetekkel kutatok emlékezetemben.

Ahol feleségemnek az akupunktúrás tűket szoktam beszerezni, ott volt kapható a Kínában használatos fűszernövényekből sodort moxarúd, amivel szintén lehet az akupunktúrás pontokat stimulálni. Amennyire emlékszem ezt a bőr fölé szokták 2- 3 centivel tenni, de Jevgenyij szinte a bőrömig nyomja az izzó parazsat, és bosszúsan magyarázza mikor végül elrántom lábamat: - Kínában mondani, akkor jó, mikor ember sir. Hát nem vártam meg, hogy potyogjanak a könnyeim, egyébként sem sírtam már talán húsz vagy huszonöt éve.

Kezelés után meghívott tolmácsként, elhunyt édesanyja gyászmiséjére. A templomban kissé unottan ültem végig a gyászmisét, de figyeltem, mert gyógyítóm megkért, hogy figyeljek, és a végén fordítsak le mindent. A templom hűvös homályában eszembe jutottak gyermekkori ministrálásaim. Milyen lelkesen szerepeltünk ebben a kitüntetésnek számító feladatkörben. Gyermekként hetekig kérleltem bátyám, hogy a kilences misén a jobbról a baloldalra én vihessem át a misekönyvet. Mikor aztán a nehéz fa könyvtartó és a misekönyv együttes súlya alatt legurultam az oltár előtti lépcsősoron, bizony nem kaptam dicséretet a sekrestyében.

Évek teltek el, míg a csöngetés és az áldoztató tálca tartásának feladatát elvégezhettem. Ezt különösen szerettem, mert közben szemügyre vehettem a misén résztvevő lányokat. Mikor a pap füstölővel áldotta vagy szentelte meg a hivőket, akkor is a hivők felé néztem és fontosságom tudatában emelt fővel néztem velük szembe. Hol vannak már azok az évek! 15 éves koromban még a papi hivatás eszménye lebegett a szemem előtt és kívülről tudtam a mise szövegét latinul, de aztán kivettek szüleim az egyházi gimnáziumból, mert féltek, hogy az egyetemi felvételinél hátrányban részesülök.

Akkoriban már nagyon feszítették kamaszkorom kíváncsi elméjét a hittan megoldatlan kérdései. Hogyan lehet, hogy Isten mindent előre tud, és nem akadályozza meg a bűnt? Hát akkor Ő is társtettes, ha mindenre kiterjedő hatalma van. Hogyan fér össze az eleve elrendelés és a szabad akarat? Mi közöm van nekem az eredendő bűnhöz, és miért kerül örök kárhozatra az a csecsemő, akit a keresztelőre menet halálra gázol egy teherautó? Kérdéseimre nem kaptam választ, vagy olyan érthetetlen általánosságokkal próbáltak lerázni, minthogy “Isten előrelátása ugyanúgy nem befolyásolja a jövőt, mint emlékezetünk a múltat".

Isten tehát egy félelmetes, misztikus, haragvó lény volt fejemben, akitől jobb félni, hiszen mindent lát. Hiába próbáltam a gyónás kellemetlen műveleténél egy-két csintalanságot elspórolni (volt, hogy 6 Miatyánkot, 6 Üdvözlégyet és egy Hiszekegyet kaptam penitenciának), végül még csak meg sem könnyebbültem, mert a lelkiismeretem az ilyen félig-gyónások után igencsak háborgott.

A félelem bizonytalansága Isten iránti ellenszenvbe csapott át bennem és csak akkor nyugodtam meg igazán, mikor a világi gimnáziumban a fizika tanárunk elmagyarázta, hogy Jézus és az apostolok tulajdonképpen más civilizációról jött űrhajósok voltak, csak akkoriban nem tudták a szkafandert térben ábrázolni, ezért festettek glóriát a szentképekre. Mikor évekkel ezelőtt megtudtam, hogy szüleim séta címén az én kérésem nélkül, sőt tudva-tudván, akaratom ellenére Viktort elvitték a templomba, tajtékoztam a méregtől. Korábban gyakran célozgattak a templomba járásra, meg hogy a gyerekeimet meg kellene keresztelni.

Közben véget ért a mise és végre mehetek ki a templomból. A vacsoránál kitört Jevgenyijből, hogy mennyit dolgozik, mennyit tanult hazájában és Kínában, itt pedig János bácsi a házigazda és fiai kizsákmányolják. János bácsinál kell fizetni, ő kezeli a pénzt, havi hatvanezer forint a bérleti díj és az autó sem az övé, mert a János bácsival és fiával közösen alapított gyógyászati betéti társaság nevén van. Gyors fejszámolás után - napi 15-20 beteg 700 forintjával, az havi 280.000 Ft - valóban kevés a Nataljával együtt kapott 50.000 Ft. Még akkor is, ha a bt. minden jövedelmet bevall, bár próbálom megértetni Jevgenyijjel, hogy a magyar adórendszerben egyedülállóan nagyok a közterhek.

Elgondolkozom Luján sorsán, aki második magyar “gazdájától” a Papától is elmenekült. Most korábbi tanácsomra egy osztrák határ közeli fürdőhelyen dolgozik. Mindig mondtam, hogy az ausztriai munkavállalás szinte lehetetlen és ott magasak a költségek is, de a határ közelében osztrák színvonalú bevétellel, hazai költségekkel, sokkal jobban ki lehet jönni. Egy alkalommal közvetlenül a kezelés előtt, munkahelyi beszélgetést folytattam rádiótelefonon, mert elakadt a határon vámletét hiányában az egyik romlandó nyersanyag szállítmányunk. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy Jevgenyij homlokomra téve kezét megérezte ezt. Mégiscsak különös érzékelő képessége lehet és ezt a gyógyult betegek magas aránya is bizonyítja. De hogyan tudja a kezével a gondolatot érzékelni? No nem, a gondolatomban nem olvashat, hiszen csak annyit mondott, hogy izgatott vagyok. Így is érdekes, mi mindenre lehet képes némely ember. Barátságban váltunk el, bár bokámon semmi említésre méltó változás nem történt, csak pénztárcám könnyebbült meg, de láttam rajta, hogy igyekezett és lehet, hogy nem is rajta múlott a siker.