REINKARNÁCIÓ

Annyit olvastam már betegségek előző életből való eredetéről, hogy gyógyulásom érdekében ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Motoszkált bennem némi kétely, mert tudtam, hogy az előző életekből felszivárgó emlékek ritkán tündérmesék, és meg van az oka annak, hogy tudatunkban egy függöny zárja el a múltat. Nem a kíváncsiság furdalt, hanem a gyógyulás lehetősége volt a húzóerő, amikor Benőt felhívtam és megbeszéltük, hogy elmegyünk egy reinkarnációs hétvégére.

A Reiki tanfolyamhoz hasonlóan ez is péntek este kezdődött. Füstölő mellett, gyertyafénynél beszélgettünk ismét. Többé-kevésbé elmondtuk, ki miért jött a hétvégére, és milyen megoldást, megtapasztalást vár. 12-en voltunk elég vegyes társaságban. 55 éves nőtől, 26 évis férfiig minden korosztály képviselve volt közöttünk. A legidősebb hölgynek valamilyen súlyos lelki problémája volt. Időnként depressziós rohamai voltak, ilyenkor az öngyilkosság határára sodródott. Valami megszállottság féle volt a baja, amit állítólag egy beavatáson szedett össze. Benő önmagáról, életfeladatáról szeretett volna többet megtudni, de volt olyan is, aki csak azért jött el, mert most ez divatos. Egy huszonéves srác spirálfüzetben összeirt 28 kérdéssel érkezett, melyeket majd a tudatalattijától akar megkérdezni, illetve “utaztató” párjával megkérdeztetni. A többség már hallott egy ismerősétől a tanfolyamról és így került ide.

A szombat délelőtt előadással és bemutató utaztatással kezdődött. Átszellemült figyelésünket csak az zavarta meg, hogy különböző papírokkal - feltehetően valami cégkönyvelésfélével - beült egy fiatalabb hölgy és rá sem hederítve arra, hogy minket zavar, zizegtette a papírokat, irogatott pipálgatott. Egy lányos arcú fiatal fiú is bekapcsolódott aznap a csapatba. Mikor a “könyvelés” befejeződött, ölelkezni kezdtek, egymást tapogatták, ami ugyan kevesebb zajjal járt, de szintén nem illett a légkörhöz. Amikor az első bemutatóhoz érkeztünk, mielőtt válaszolhattunk volna a mester kérdésére, hogy melyikünk szeretne első lenni, a hölgy hamar a matracra parancsolta a lányos arcú fiút, közölte a mesterrel, hogy ő lesz az első, mert nekik utána dolguk van. Utólag aztán kiderült, hogy a hölgy Reiki mester, sőt valamiféle bennfentes, ezért juttathatta párját soron kívüli elbánáshoz.

Az “utaztatás” azzal kezdődött, hogy az utazó fejénél és lábánál egy-egy személy elhelyezkedett. Egyik a homlokát kezdte dörzsölni a harmadik szem helyén, összeszorított ökle alsó, párnás részével, a másik pedig külbokája alatt dörzsölgette ujjaival körkörösen. Ezek a pontok aktivizálják a múltbalátó képességet. - Képzeld el, fejed 5 cm-rel megnyúlik, majd visszamegy! Képzeld el, lábad 5 cm-rel megnyúlik, majd visszamegy! - Most ott vagy bejárati ajtótok előtt. - Most a háztetőn. - Most ötszáz méter magasan vagy. Most már nem is látod a földet. - Most elindulsz vissza. - Most megállsz a felhők határánál. - Most megérkeztél, tekints le először a lábfejedre, majd nézz végig magadon! - Mondd el, mit látsz!

Kicsit lerövidítve ebből állt a mentális gyakorlat, ami éber állapotban - tehát hipnózis nélkül - visszavitt a múlt világába. És a lányos arcú fiú máris belekezdett, elmondta hogy hétéves francia kislány, tudta a nevét is, pár perc alatt felnőtt, férjhez ment és már egy következő életnél tartottunk. Itt is nő volt, egy idős osztrák nő. A harmadik életnél drámai átéléssel tapasztalhattuk meg egy láncravert néger rabszolga szenvedéseit. A mester ezután leállította az utazást, mert óvatossága ezt diktálta. A felébresztett fiú megdöbbenten rázta fejét az új tapasztalat láttán, de beszélgetni nem tudtunk vele, mert bennfentes barátnője összecsomagolt és papírjaival együtt fiúját is elvitte. A szünet után négy db háromfős csoportra oszlottunk és a helység négy sarkában elkezdtük az utaztatást. A mester csoportról csoportra vándorolt, és ahol kellett beavatkozott. Mindenki jobb szerette volna, ha a mester utaztatja, hiszen neki már nagy gyakorlata van, biztos jobb a sikerrátája, de nem osztódhatott négyfelé.

Hármas csoportunkból, mint örökös vállalkozó és jelentkező én lettem az első utazó. A frissen sült utaztatókkal való utazásnak a gyakorlatlanság a hátulütője. Zavart, hogy Benő barátom akadozva olvasta - törökülésben sebtében papírra vetett - jegyzeteit és így erősen érződött bizonytalansága. Mikor fejemet elszólása miatt 5 méterrel kellett képzeletben megnövelnem az 5 cm helyett az előirt nyugalomba süllyedés helyett egy kissé feszültebb lettem, de szerencsére csak átmenetileg. Végülis aznap, a szombathoz képest korán keltem, bennem volt az egész hét fáradtsága és egy vízszintes pokrócra kerültem. Itt - legalábbis számomra - lehetetlen volt nem ellazulni. A bejárati ajtót már világosan láttam magam előtt, a háztető fölé emelkedve pedig pazarnak tűntek Kecskemét fényei. Nem éreztem sem bizsergést, sem szédülést, így nem voltam benne biztos, hogy működni fog a dolog. Közben már zuhantam is a Föld felé, megálltam a felhők szintjénél és már földet is értem. Lepillantottam, s nem hittem a szememnek, egy felfelé kunkorodó orrú hegyes papucs volt a lábamon. Hosszú, bő selyemnadrág fedte lábaimat és tovább felfelé haladva, szinte eláll a lélegzetem. Egy - férfiszemmel feltűnően kívánatos, domborulatokkal megáldott, ébenfekete hajú, alabástrom arcú, cseresznyeajkú - keleti nő voltam. Hogy arab vagy török az nem derült ki még abból sem, hogy a helység falait - melyben egyedül tartózkodtam - kézi szövésű perzsaszőnyeg borította. Ehhez a különös kezdethez még a magányosság vagy talán inkább az unalom érzése társult. - Menj tovább az időben a legközelebbi jelentős eseményig! - Hangzott fel Benő vezényszava, mikor a sátorban semmi újról nem tudtam beszámolni.

Ez az esemény már mozgófilm volt, amelynek sebességét nem tudtam befolyásolni. Gyorsan és álomszerűen zajlott le az egész. Két izmos, fedetlen felsőtestű férfi, karjaimnál fogva megragadott, és folyosókon keresztül egy terembe cipelt, ahol turbános idős emberek álltak. Egy emelvényen karosszékben egy szakállas ősz férfi ült, aki valamiféle elöljáró lehetett. Már váltott is a kép, mert Benő megint továbblódított a következő jelentős eseményhez. Egy börtöncellában találtam magam, ahonnan csak a kék eget lehetett látni. Vigasztalan helyzet volt.

Az utolsó snittben embergyűrű közepén álltam és már repültek is a kövek. Szerencsére “átrepültek rajtam”, azaz nem éreztem fizikai fájdalmat. A halál után lehetőségem volt bemenni a “titkok házába” és feltenni egy kérdést “belső vezetőmnek”. Ezt nem hagytam volna ki semmi pénzért sem. Meg is kérdeztem, mit kell tennem gyógyulásomért jelen életemben. A válasz nem hang formájában, hanem gondolat formájában került a fejembe. “Állj a sarkadra!” A Benő által felkínált alternatívák közül a folytatást választottam, mert úgy éreztem valaminek kell még jönnie. Amikor lábamra pillantottam, alig hittem a szememnek, olyan vékony lábszárat és lábfejet pillantottam meg. Vasággyal együtt 40 kiló, szoktuk mondani tréfásan és valóban egy hajszálvékony, törékeny alkat állt előttem, kis mellényben, két copffal és ferde szemekkel. Ezért van az a különös szimpátiám a kínaiak iránt, hisz magam is éltem kínaiként, villant át fejemen. Házasság előtt álltam, mert a következő jelentős esemény már az esküvőnk volt. Vörös hordszéken vittek férjemmel együtt, aki kis bajuszt viselt és szerény, szomorkás, de szeretetteli volt a tekintete. Mintha ismerős is lett volna, de nem sikerült azonosítanom. Ami azonban megdöbbentő volt, hogy éreztem a gyereket a hasamban! Alig reggeliztem, nem ettem előtte semmi olyat, ami felfújhatott volna, és különben is nem gyomor, hanem inkább alhasi tájékon éreztem. Cöang volt a nevem és egy gyermekünk született, majd hosszú élet után, már özvegyként haltam meg egy baldachinos ágyban. Itt is snitteket láttam csak, vagy epizódokat, impressziókat a korábbi életből.

Én előre-hátrajátszható, megállítható videofilmet vártam naivan, de ezzel is bőven meg voltam elégedve, meg bele is fáradtam az utazásba. Nem erőlködtem, nem is volt túlságosan megrázó az élmény, de nagyon fáradtnak éreztem magam a második utazás után, és inkább visszajöttem. Még nem kezdtünk a tapasztalatok kiértékeléshez, mert Benő volt soron és “sikeremen” felbuzdulva ő is szeretett volna mielőbb utazni. Két ingujját felgyűrte, kezeit rázta lazításként, mint a sportolók verseny előtt. - Nem páncélszekrényt kell emelni Benő! - figyelmeztettem szelíden a barátom, mert tudtam, hogy szellemi dolgoknál az erőkifejtés inkább kárára, mint hasznára van az ügynek. Bizony bármilyen gördülékenyen igyekeztem a szöveget mondani, bármilyen finomsággal dörzsölgettük Annával Benő homlokát és bokáját, nem történt semmi, Benő nem tudott utazni. Ugyanaz tért vissza, mint a Reiki avatáson és Benő úgy értelmezte, hogy valami van a múltjában, ami miatt blokkol, valószínűleg jobb, ha nem tudja meg.

Közben pihenőként kitárgyaltuk az utazásomat. Milyen igazság volt, amit a mester elmondott, hogy jelen személyiségünk, összes korábbi inkarnációnk összessége! Megvan a magyarázata, miért tartottam, óvakodtam annyira a házasságtöréstől, a félrelépésektől. A tudatalattiban minden korábbi élet tapasztalata összegződik. Ha egy kicsit visszájára fordítjuk ezt a mondatot, újabb bölcsességhez jutunk. Minden élet célja tapasztalatszerzés, tanulás, fejlődés. A kínai életből nem tudtam nagyon sokat meríteni, meg aztán az “állj a sarkadra” tanáccsal sem tudtam mit kezdeni. Valami konkrétabbat vártam, olyasmit, amit azonnal megvalósíthatok, ami rögtöni orvoslást nyújt, de végül magam következtettem ki, hogy a jó tanító nem mondja meg a példa megoldását, legfeljebb rávezető utalásokkal segíti bukdácsoló nebulóját és én is ilyen rávezető utalást kaptam. Kivel szemben álljak a sarkamra? Osztrák főnökeimmel szemben vagyok túl alamuszi? Feleségemtől tűrök el túl sokat? Vagy még áttételesebben a tartásommal, összeszedettségemmel van baj? Nagyon meghajoltam a betegség előtt? Jobban kéne akarnom meggyógyulni? Ezek kavarogtak a fejemben, mikor a mester hozzánk telepedett, mert Annát sem tudtuk utaztatni.

A mester mégiscsak mester, gondoltuk, mert neki sikerült beindítani az utazást Annánál. Nemsokára rájöttünk, miért volt jobb, hogy nekünk ugyanez nem ment. Anna ugyanis valami fekete szellemekkel találkozott az utazás alatt, akik kínozták, gyötörték, úgyhogy hamar meg kellett szakítani az utazást, mert sírógörcs jött rá. Közben reikiztük a fejét és szivcsakráját és az igazat szólva egy kicsit meg is ijedtünk. A déli egyórás pihenő bizony jól esett. A 28 kérdéses fiú szintén nem tudott utazni, de tizenkettőből heten-nyolcan kifogástalanul utaztunk és tanultunk is belőle. Kiderültek korábbi rokonságok, szülő-gyermek, házastársi és egyéb kapcsolatok. Sok könnyet itattak fel a zsebkendők. Egy harmincas, barázdált arcú résztvevő görnyedten ücsörgött a konyhában. Nála gladiátori küzdelemmel indult az utazás, melyet erősen átélt, s oly gyorsan pörgött a film, hogy mire megállították, már kapott egy altesti szúrást és a fájdalom már két órája gyötörte.

Részt vett egy kifejezetten szép arcú, jó alakú, magát igen jól tartó háromgyermekes anyuka is, akit már hárman próbáltak utaztatni, de egyikőjüknek sem sikerült. Az ebédszünetben épp az utaztató szoba felé tébláboltam, amikor kék szemével, vöröses, bodros fürtjeivel rám mosolygott és megkérdezte. - Megutaztatnál? Jól esett a hiuságomnak, még ha tudtam is, nem vonzó külsőmnek szól a felkérés. Örültem a kihívásnak, önbizalmam - mint mindig - most is volt csőstül, így kettesben zavartalanul kezdhettünk neki az utazásnak.

Márta viszonylag könnyen landolt egy sivatagos helyen. Sötét volt, nem látott semmit, ezért mondtam, hogy gyújtson gyertyát. Feszítette mellem a büszkeség, hiszen hárman próbálták előttem sikertelenül utaztatni. Magabiztosan irányítottam, elindítottam, hátha kivilágosodik az a sivatag, mikor arcán egyre nagyobb rémületet láttam, feje elvörösödött és fuldokolni kezdett. Valami szörnyek fojtogatták, ez derült ki a nyögésekből, sikolyokból, hadarásból. Mint minden vészhelyzetben, most is nyugalom szállt meg.

- Veled vagyok, nem bánthat senki! - Szeretlek, vigyázok rád! Nyugtattam. Közben jóleső érzéssel vettem észre, hogy egy reikis srác mellém telepedett és mind a ketten elkezdtük reikizni. A lelki vihar nem akart csillapodni, ezért ösztönösen azt mondtam: - kérek föntről energiát! Két kezem az égre emeltem, feltekintettem és egy néma, gyors fohásszal segítséget kértem.

Abban a pillanatban összenéztünk a reikis sráccal, mert olyan meleg energiahullám csapott meg bennünket, hogy félreérthetetlenül érzékeltük, megjött a segítség. A vihar is csillapodott, kisimultak a hullámok, Mártát lassan visszahoztuk a jelenbe. Úgy éreztem magam, mint aki egy Jumbó repülőgépet kormányoz le a repülőtéri kifutópályára, amatőrként. Segítőm tapintatosan visszahúzódott, így Márta négyszemközt mondta el, hogy édesanyja fiatal korában meghalt és azóta úgy érzi, senki sem szereti igazán. Bizony egy ilyen feltűnően szép külsővel hamar gyanakvóvá válhat az ember, hogy az iránta érzett szeretet csak birtoklási vágyat takar, csak külsejének, s nem igazi énjének szól.

Azzal a tapasztalattal zártam a hétvégét, hogy érdekes az utazás, most már én is tudok utaztatni, hiszen átestem a tűzkeresztségen, de ezt is óvatosan és mértékkel kell fogyasztani és semmiképp nem abszolút megoldás, mint ahogy Dethlefsen könyvei alapján gondoltam.