ANATOLIJ

Edit, lankadatlan erővel, szinte önkívületben keresett olyan lehetőségeket, ahol valaki Böbét meggyógyíthatná. Én Böbe sorsát teljesen Isten kezébe helyeztem, Edit pont az ellenkezőjét tette, mintha meg akarná mutatni, hogy nincs Isten, majd az orvostudomány, majd valaki, majd valahogy, akárki, csak ne az Isten! Egy alkalommal, amikor süteményt sütött, majszolás közben megdicsértem: - Editkém, mennyei finom a süteményed!

Annyira küszködött ezzel a témával, hogy dühtől eltorzult arccal vágta rá:
- Földi finom, pokoli finom!
Bennem meg sem fordult, hogy a mennyei jelzővel mit mondok, ő azonban annyira ki volt hegyezve erre a témára, hogy a legártatlanabb kifejezésemen is fennakadt. Amikor szomszédaim, Viktor napkor “Isten éltessen”-nel köszöntöttek, tüntetően, hangsúllyal mondta: - Boldog névnapot! Talán még a karácsonyt is fenyőünnepnek mondaná, mint a Szovjetunióban dívott, ha nem lenne olyan ciki.

Szerencsés véletlenek alapján hallott Anatolijról, aki nem csak képzett orvos és természetgyógyász volt egy személyben, hanem érdeklődött a spiritualitás felé is, így Editnek és nekem is szimpatikus volt. Én az Elixírben olvasott cikk alapján biztos voltam benne, hogy Istent szerető, és hívő ember, Edit szakértelmét, magabiztosságát, kis magánklinikájának biztonságát látta, és egy kivizsgálás után eldöntöttük, Böbe Edittel befekszik a klinikára. Persze a klinika fogalma mást jelent, mint amit Anatolij “klinikája” takart. Egy Zsurói családi házat bérelt a falu szélén. Edit elmondta, hogy Anatolijt az orvos társadalom eredményei miatt, kenyérféltésből támadja, ezért kényszerül ilyen elhagyatott helyeken működni, ahol nincs a konkurencia szeme előtt. Ez az oka annak is, hogy szinte állandó vándorlásban van a klinika, hol a Dunántúlon, hol az Alföldön, s csak kis rendelője van állandó helyen, Budapesten, ahol mint természetgyógyász, engedéllyel működik.

Zsúróra már új kocsimmal, a céges Daewoo Esperóval kísértem le Editéket. Az üzleti tervben, a költségvetésben két változatot dolgoztam ki céges autóra. VW Passat 5.780.000 Ft és takarékosabb változat, Daewoo Espero 2.700.000 Ft. A Daewoo ráadásul nem presztízs autó, nem lopják, nem karcolják össze, nem szúrja a szemét senkinek és fele annyiért, mint egy ugyanilyen teljesítményű, de alapfelszereltségű német autó, egy igénytelen külsejű, de belül minden kényelemmel, légkondicionálóval felszerelt, 2 literes, 115 lóerős, kényelmes kocsit kaptam.

Azt már szinte teljes biztonsággal, előre tudtam, hogy a Daewoo-t fogják munkaadóim választani, mégis örültem, mikor ez tisztázódott és még jobban, amikor a Ventót Editnek visszaadhattam, és Esperómat birtokba vehettem. Edit hajtott elől Böbével, ők már jártak Zsurón, a Vento kellett, ha bármikor veseriadó van, én mögöttük mentem kíséretként, hogy az egy hetes klinikai kezelés alatt meg tudjam látogatni őket. Fel voltunk pakolva dializáló folyadékos dobozokkal, mert Böbét először fogja házon kívül dializálni.

Mikor bekanyarodtunk a faluszéli kis utcába, ahol a legutolsó házat kerestük, Edit a vészvillogóval jelzett, hogy helyben vagyunk, megint egy gondolat, gondolatcsíra került a fejembe:
- Kislányod itt fog meggyógyulni!

Kell-e ennél jobb hír, kell-e nagyobb öröm, mikor ez a kereszt nyomaszt a legjobban már évek óta. Egy szülőnek tízszer rosszabb, ha gyermeke beteg, mint ha saját maga. Igaz, hogy Isten akaratát elfogadtam, a keresztbe belenyugodtam, de Böbe betegségének következménye volt Edittel való kapcsolatom megromlása is. És most felragyogott előttem a tündöklő fényű hajnal. Végre minden megoldódik. Most már akár fát is vághatnak a hátamon, tartson akár két hétig is - az előre megbeszélt egy hét helyett - a klinikai tartózkodás. Közben megérkeztünk a 15 – 20 éve épült emeletes családi házba, ahol központi fűtés fokozta a kényelmet, és a viszonylag tágas szobában, franciaágyon vetettek szeretteim tanyát. Kosztról a klinika gondoskodik, hajdinakása, köles, céklaleves és egyéb finom csemegék várják Editet és Böbikénket.

Mosolygós az ápolónő, Anatolij is benézett hozzánk, az ő szeméből is őszinte emberség, segíteni akarás sugárzik, de látszik rajta a gondterheltség is, hogy támadják, hogy az illegalitás határán kell működnie, hogy költségei miatt viszonylag sokat kell kérnie a klinikai tartózkodásért, és kezelésért. Végül is 70.000 Ft-ot fizettünk a hét napért, ami 3 ingyen nappal megtoldva 10 nappá kerekedett.

Boldogan jöttek haza mindketten, Böbe örült, hogy végre valami normálisat is ehet, Edit tele volt bizalommal, hogy Anatolij bűvös-bűzös teafőzetei Böbe veséjét beindítják. Böbének kezdett elege lenni minden fajta gyógymódból, tablettából, injekcióból, sugárzásból, tapogatásból, vizsgálatokból és legfőképpen a förtelmes gyógyteákból. Mint minden gyermek, ő is a Coca Colát szerette, amit veséje miatt nem ihatott és a gyógyteák erőteljes ellenkezést váltottak ki belőle. Edit azonban szeretetteli könyörtelenséggel diktálta bele a nagy bögrényi italokat, melyeknek már szagától is felfordult a gyomrom.

Ez az egész kezelés, a Böbe körüli felhajtás, elterelte Edit figyelmét rólam, s majdnem békés korszaknak élhettem volna meg, ha nem kerülök össze a régi munkahelyemről ismerős könyvelőcég tulajdonos igazgatójával. Beindult a cégünk, most már könyvelni is kell majd, ezért hozzájuk fordultam. Mikor kikérdezett, mi történt velem az elmúlt időszakban, hogyan gyógyultam meg, hamar a Jóistenre terelődött a szó, hiszen ezt volt a legnagyobb esemény életemben, és erről tudtam szívből, átéléssel beszélni. Eszembe sem jutott, hogy azelőtt párttitkár volt, csak mondtam, mondtam, és mondtam. Mikor lélegzetvételnyi szünethez jutott, megkérdezte:

- Viktorkám, nem golyóztál be egy kicsit ezzel a vallással? - hiszen azelőtt érthetően soha egy szót sem beszéltem ilyen témáról.
Kedves Druszám! Válaszoltam. - én nem tudok, meg nem is akarok neked megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltatni, hogy van Isten. Szokták mondani, hogy az asztalt az asztalos készítette, az órát, az órásmester, tehát a Földet Isten teremtette.
- Én csak azt tudom neked mondani, hogy Istent szeretni jó! Nagyon jó! És én nem adnám a világ minden kincséért sem ezt a boldogságot. Nekem ez mindennél többet ér. Elképzeltem, hogy megfenyegetnének, tőből levágják kezem, ha nem tagadom meg Istent, azt felelném, inkább kéz nélkül, mint Isten nélkül.

Az ilyen felkavaró, kritikus megjegyzések mellett értek azért bőven pozitív hatások is. Amikor elkezdtem irodát keresni, az első telefonszámot hívtam, ami a szemembe ötlött, és egy csodálatos fekvésű irodát találtam a Rózsadomb csúcsán, egy toronyház tetején, fölséges kilátással, panorámával, kristálytiszta levegővel. Mikor a szerződést Botond bácsival, a bérbeadóval aláírtuk, a ház előtt, a parkolóban találkoztunk, és együtt mentünk fel az irodának kialakított lakásba. Jó félórát, háromnegyedórát elbeszélgettünk, mikor az első kéthavi díjat, meg a telefon letétet kellett volna kifizetni. Keresgéltem kis autóstáskám, benne a pénztárcával, a pénztárcában 260.000 Ft-tal, de nem találtam, míg eszembe nem jutott, hogy amikor kiszálltam az autóból, az autó tetejére tettem, és amikor Botond bácsit megpillantottam, már elfelejtkeztem róla.

Siettem lefelé, de Botond bácsi lehűtött:
- Arany úr, itt annyi kukázó járkál, ne reménykedjen, hogy meglesz a pénztárcája!
Mikor aztán felérkeztem, kezemben a kis autóstáskával, és leszámoltam Botond bácsinak a pénzt, így szólt: - Arany úr, magára vigyáznak! Az osztrákok is meg voltak elégedve az irodával, bebútorozva, telefonközponttal, faxszal, hűtőszekrénnyel, három fővonallal, nem is volt olyan sok a havi 110.000 Ft[1] bérleti díj, és az osztrák cég külföldi leányvállalatai közül a legszebb fekvésűnek minősítették irodámat.

 Munkaidő végén, irodai komputeremen elkezdtem írni Gergő történetét. Edit otthon mindig mögém állt, nem tetszett neki, szinte megérezte, hogy miről írok. Lassan ment az irogatás, mert nehezen tudtam régi emlékeimet közel egy év távlatából előböngészni. Kezdetben a napi eseményeket írtam, és így az eleje, meg a közepe lett meg a könyvnek. Pár hét után leálltam, mert rájöttem, nem Gábor különleges eseményeitől kellene kezdeni, hanem Böbe betegsége, meg az én betegségem és gyógyulásom is a témához tartozik. Ez az egész, a három év eseményeit feldolgozni, időrendbe állítani, értelmes mondanivalóvá formálni szinte lehetetlennek látszott.

Az üzlet beindultával rengeteg jogi – szabadalmi szöveget kellett magyarról németre fordítanom. Őrangyalom segíthetett, mert olyan kifejezések jutottak eszembe, melyeket részben én is most hallottam először. A Ferenciek terén elkezdtem videokazettákat kölcsönözni. A názáreti Jézus 4 órás csodálatos filmjét Viktor fiammal néztük meg, de Edit olyan idegesen járkált fel-alá, hogy elhatároztam, éjszaka még egyszer megnézem, mert nem tudtuk zavartalanul átélni a filmet. Mikor Viktor lefeküdt, Edit nekem rontott, minek tömöm ilyen marhaságokkal a gyerek fejét, felesleges ezeket nézegetni, inkább a családdal törődnék. A családdal törődés elhanyagolását mindig elő tudta rángatni, ha kifogyott az érvekből.

Ezen ne múljon, gondoltam, majd megkérem őrangyalomat, hogy keltsen fel éjjel egy órakor, és egytől háromig megnézem a Napfivér, Holdnővér csodálatos filmen Assisi Szent Ferenc életét. Fel is ébresztett kísérőm, annak rendje és módja szerint, bezártam a hálószobát, a nagyszobától elválasztó mindkét ajtót és elkezdtem nézni a lehető leghalkabb hanggal a filmet. Alig telt el néhány perc, Edit csipásan, majd a filmet meglátva éktelen haraggal kint termett, és lehordott, hogy mi mindenre van energiám, ahelyett, hogy ővele törődnék, vagy a lányom gyógyulásáért tennék valamit.

Szilveszterkor, tavalyelőtt bezzeg lefeküdtél, nem koccintottál velem, de ezekért a baromságokért fent tudsz maradni! Itt üldögélsz az éjszaka közepén, mint egy nyáladzó teve, és bambulod a videót, ahelyett, hogy aludnál, mint minden más, normális ember. Ha egyszer fára mászok az autóval, annak te leszel az oka!
Valaki őt is felkeltette, de az biztos nem őrangyal volt, gondoltam. Mit lehet mit tenni, ez a lehetőség bedugult, nem akartam az éjszaka közepén veszekedni, vitatkozni, hogy nem károsítok meg azzal igazán senkit, hogy éjszaka egy filmet megnézek, fogtam magam és lefeküdtem.

Hajnalban, ébredéskor, még vekkercsörgés előtt, egy csodálatos diaporámában láttam meg belső látással, hogy nyílegyenes, bár keskeny az út előttem. Ez nagyon megnyugtatott abban, hogy Isten kegyelme már nem hagy el. Utána Krisztust láttam töviskoszorúval és a keresztfán, ami újból és újból a szenvedésre figyelmeztetett. Úgy éreztem erőt kell gyűjtenem, mert a szenvedések neheze még csak ezután fog jönni. Kértem Jézust, hogy bocsássa meg Editkémnek a dolgait, mert nem tudja, mit csinál. Könnyeztem, és imám azzal fejeztem be: Uram, legyen a te akaratod szerint! Hiszen ha még próbára akar tenni az Úr, hát tegyen, én kitartok mellette minden áron! Szeretem őt, és tudom, hogy ő is szeret engem.

Az autópályán Győr felé haladtam, nyugat magyarországi lerakatunkhoz, és ahogy imádkoztam, Zsámbéknál elkezdtem érezni valami csodálatos melegséget, zsongító, balzsamos szeretethullámot, a szívem majd kipattant, annyira éreztem, hogy Isten végtelenül jó, és hogy nagyon, de nagyon szeret.

- Uram, Te olyan csodálatos vagy! – rebegtem a boldogság és a hála érzésével és vagy húsz kilométeren keresztül csak sírtam. Éreztem, hogy a Teremtő mennyire mérhetetlenül szeret, hogy én is mennyire szeretem Őt. Olyan ez, mintha egy spirálon menne egyre fölfelé az ember. Egyre jobban szereti Istent, ahogy jobban szereti, úgy egyre jobban meg is ismeri, amikor még jobban megismeri, még jobban szereti, és ez így megy tovább az örökkévalóságig.

Könnyeim függönyén át hol láttam, hol nem láttam, de ez egy olyan csodálatos élmény volt számomra, hogy éreztem, Isten nélküli életem néhány évét megint kisírtam magamból. Biztos vagyok benne, Isten szeretetéről, szeretetéből még annyit sem tudunk, mint amennyit a múlt századi kínai nők mutathattak magukból udvarlóiknak, a paraván alatt papucsuk orrát kidugva. Visszafelé, amikor az autópályára kanyarodtam, fiatal lány keze emelkedett, és annyi év után, ismét megálltam egy stoposnak. Életében először stoppolt, s valahogy a körülmények azt sejtették, nem véletlen találkozásunk. Budapestig elmeséltem az utolsó három év történetét, s fiatal útitársnőm megdöbbentem búcsúzott. Ateista, hitetlen családban nevelődött, de mindig volt benne valami homályos vonzódás a hit, Isten irányában. Most két hónapon belül én vagyok a hatodik ember, aki saját megtérése kapcsán Istenről beszél neki. Két SZÓ kötettel, meg Norman Vincent Pale könyvével ajándékoztam meg. Szerintem este már imádkozott.

Rosta Csillával is eltöltöttem egy kellemes órát. Aurafotómon megállapította, hogy nőtt, vastagodott aurám, és ennek következtében kisugárzásom is. Az energia kimeneti oldalon megjelent a harmadik szem, ami az intuíció, érzékenység nagy fejlődését is jelenti. Ezáltal több energiát is el lehet venni tőlem, ezért jobban kell vigyáznom magamra. Cégem képviseletében egy korábbi forgalmazóval folytatott per bírósági tárgyalásán kellett részt vennem. A tárgyaláson olyan indulatok, harag, gyűlölet, szabadultak el, hogy egészen kellemetlenül, feszélyezetten éreztem magam, és a tárgyalás végén alig tudtam felállni, annyira legyengültem. A szívcsakrában feszültségek találhatók. Sok mindent fel kell még dolgozni magamban. Nem is gondoltam volna, hogy Csilla ilyen komoly hívő. Arról beszélt, Jézus milyen kemény tudott lenni, ha a vérségi kötelék küldetésétől eltántorítani igyekezett, s elmondta, szerinte túlzottan meghátrálok feleségemmel szemben.

Banki ügyeimet intéztem a belvárosban, amikor beugrottam a Ferenciek terén az Eklézsia boltba. Egy szép rózsafűzért szerettem volna venni bőrtokkal, mert az előzőnek Edit működése következtében nyoma veszett. A könyvrészlegről jöttem át a kegytárgy részlegre és aktatáskámat kézben tartva próbáltam kinyitni, hogy a vásárolt könyveket eltehessem, ne kelljen kézben tartani.
- Tegye csak fel a táskáját a pultra atya kérem! – szólt a mosolygós, középkorú kiszolgáló asszony a pult mögül. Zavartan pillantottam a hátam mögé, vajon kihez is szólhat, de nem állt senki sem mögöttem. Csak én babrálgattam a táskám zárját fél lábon állva, tehát nekem szólt a kedves biztatás.

Dehát én nem vagyok pap! - szabadkoztam, mert érdemtelenül nem élvezhetek ilyen megszólítást. Egy pillanat alatt átfutott rajtam, hogy gyermekkoromban papi pályára készültem, majd kamasz koromban hátat fordítottam Istennek, és huszonöt év után, egy kegyelemből kapott súlyos betegség, meg a Gergővel történt események után, csak pár hónapja tértem meg. Ezt röviden megbeszéltük, de a gondolat nem hagyott nyugodni, hogy miért szólított tisztelendő úrnak. Talán az egyszerű sötétszürke öltöny és a szolidmintás fekete nyakkendő miatt? Vagy ennyire kiül az ember arcára belső világa? Ennyire látszik, hogy milyen boldogság az Istent szeretni? Vajon miért nézett papnak? Eszembe jutott, hogy pár hete ugyanez történt velem egy óbudai katolikus könyvesboltban, ahová kazettáért tértem be. Ott egyedül voltam a boltban és – bár nem voltam biztos benne annyi idő után, hogy ez így szokás, de – Dicsértessék a Jézus Krisztussal köszöntem. Mivel nem volt kazetta az eladó hölgy így búcsúztatott: - A Szent István kiadó diszkont áruházába menjen a tisztelendő úr!

Elgondolkoztató az ellentét, hogy egy egyházi boltban papnak néznek, feleségem pedig már szarvakat és patákat lát rajtam. Hol lehet az igazság? Középen? Vagy tényleg olyan vagyok, amilyennek párom lát? Lát, amilyennek lát, lesz, ami lesz, az érdeklődésre való tekintettel rendeztem egy kezdő jelgyógyászati tanfolyamot. Mivel a rendelőből ki vagyok tiltva, egy ismerősöm révén egy csökkent képességűek magániskolájának egy tantermét béreltem ki a hétvégére. A négyezer forint bérleti díj üzleti szempontokat nem tükrözött, a résztvevők könnyedén összeadták és megkezdhettem első teljesen önálló, kezdő tanfolyamomat. Bár tudtam, hogy vannak ateisták, vagy inkább ezoterikus érdeklődésűek is a résztvevők között, én elmondtam minden úgy, ahogy szívem diktálta. Kevesebb volt a gyakorlati, technikai rész, több volt olyan, ami közvetlenül, vagy közvetve Istenről szólt. Magdi, Edit kozmetikusnője, imaköri társam is eljött nővérével együtt és a tanfolyam alatt mindketten látták aurámat. Az utolsó pillanatban jelentkezett Edit rendelőjének lépcsőházából egy látó hölgy. A lényeg nem a rendkívüliségekben rejlik, de nagyon jól jöttek az apró megerősítések.

A beavatás nem volt zavartalan számomra. Végig úgy éreztem, mint amikor nincs bekapcsolva az antenna, csak sistergés hallatszik, és kendermagos a képernyő. Mikor beavatás után élményeinket meséltük, a látó hölgy elmondta, hogy hat angyal állt körül a beavatás alatt, és leárnyékoltak. Az volt a próbám, vajon hogyan viselkedem ilyen helyzetben. Szerencsére megálltam a próbát, nem estem pánikba, noha azt gondoltam, hogy ártó erők vannak jelen, ezért igyekeztem még aktívabban szeretetet kisugározni. Egy nagy fület és egy drágakövet láttam a beavatás alatt, ami valaminek a hallását, valami nagyon értékesnek a hallását szimbolizálhatta.

Tanfolyam után, otthon elgondolkoztam, hogy Böbe állapota tulajdonképpen egy jottányit sem változott az utóbbi időkben. Már hetek teltek el, hogy hazajött Anatolij klinikájáról, Edit egy darabig bízott, hogy majd később jelentkezik a gyógyulás, kilószám fogyott a köles, a zabkása, a hajdina, a gyógytea, de eredmény semmi. Dehát hogy is volt? “Kislányod itt fog meggyógyulni!”, s ahogy erre gondoltam, borzalmas sátáni kacaj, kaján röhej volt a visszhang. Hogy megörültem, hogy Isten szólt hozzám, mennyire kikapcsoltam eszem használatát, hiszen ha használtam volna, rájöhettem volna, olyan nincs, hogy karácsonykor “erről többet ne kérdezz”, aztán pár hét múlva “ebben az utcában fog meggyógyulni”. Ez a kettő nem vág össze. Mégsem keseredtem el. Levonom a tanulságot, imádkozom megerősítésért, és bízom benne, hogy legközelebb ügyesebb leszek.