HÚSVÉT ELŐTT

Húsvét közeledtével rászántam magam a mesterfokú tanfolyam megtartására. Nem mintha olyan fejlettnek éreztem volna már magam, de a tavaly december már rég elmúlt, és nem akartam cserbenhagyni azokat, akik szerették volna ezt a fokozatot is elérni. Tudtam Vassula könyvéből, hogy húsvétkor sokan kapnak karizmát, és az előjelekből már éreztem, hogy sokkal mélyebben fogom átélni húsvét misztériumát, mint tavaly, amikor csak elvoltam, mint a befőtt. Mostani eszemmel érthetetlennek tűnt tavalyi viselkedésem.

A nagyböjt kezdete óta szinte nem is tudok másra gondolni, csak Krisztus keresztáldozatára. A pénteki ún. Keresztúti ájtatosságon a templomban elfogott a sírás, és szinte megszakítás nélkül az egész szertartás alatt tartott. Ahogy a pap lépkedett stációról stációra, a képek körül világító fehér aura képződött, a Krisztus szoborra pedig, melyet elmélkedve néztem, zöldesfehér energiaoszlop húzódott. Koronacsakrámon csak úgy dűlt az energia. Egy viszonylag nyugodt csütörtök után pénteken Editem azzal fogadott: - Babela küldött 3.000 Ft-ot. - Minek?

- Ja, akartam is már szólni szívem, hogy április 20-21-én tanfolyamot tartok.
- Minek tartasz tanfolyamot, azt hittem már legalább ezt a hülyeséget abbahagytad! Semmi értelme az egésznek! Senki nem használja ezt a gyógyítást, akkor meg minek tanulni.
- Editkém, a mesterfokot megígértem már decemberben és van, aki használja.
- Nem is így volt az egész az elején, csak te vitted bele ezt az egész Jézus marhaságot! Gergő nem így tanította.
- Nem baj szívem.

- Ez a szegény Bobela is olyan egészségi állapotban volt, mint te, amikor belerángattad ebbe a fanatikus, hülye szektába.
- Editkém én nem vagyok semmilyen szekta tagja.
- Dehogyis nem! Még annál is rosszabb, még a Jehovásoknál is rosszabbak vagytok. Nehogy azt hidd, hogy neked ettől fejlődik a lelked, meg hogy te jó vagy! Neked nincs is lelked!
- Editkém, köszönöm neked. Ezzel csak szívességet teszel nekem. Ha szidsz, gyalázol, tízszeres, százszoros jutalmat kapok a mennyben érte.
- Neked nincs lelked, mert eladtátok!
- Kinek?
- Annak, tudod te. - Adta egy félre nem érthető arcmozdulattal tudtomra, hogy a Gonoszra gondol.

Elmosolyodtam, hiszen pont ő, aki tagadja Istent, pont ő mond ilyet nekem. Persze nem izgat a próbálkozás, már a sokadik és eléggé megedződtem már. Egy félóra múlva kislányunkra esett a szó, és önkéntelenül kicsúszott a számon: - Editkém, két hét és itt a feltámadás!
Akkor aztán legyen csoda, mert különben nem tudom, mit csinálok veled! Bezárlak a négy fal közé és nincs sem mise, sem tanfolyam, se Pali bácsi!
- Ha bezársz, hogyan fogok dolgozni járni? Erre nem gondoltál?
- Nem érdekel. Mondta dühtől elvakultan.
- Nem pusztult meg még a vén kecske?
- Editkém, hogy tudsz ilyet mondani? Megpusztult? Micsoda szó ez már önmagában?
- Hogy tudok? Úgy! Nekem igenis az lenne a legnagyobb örömöm, ha ez a vén sz…., meg az egész bagázsa eltűnne innen a Föld színéről, és nem látnám őket soha többé.

Ezen már csak az ima segít, gondoltam, és még jobban rákapcsoltam, még többet imádkoztam. Egyik imacélomul azt tűztem ki, hogy családunkkal, és főleg magammal kapcsolatban minél tökéletesebben megismerjem Isten akaratát. Pár nap múlva már jobban megértettem Edit szörnyű lelkiállapotát, mert a keddi felülvizsgálat kimutatta, hogy Böbének nem csak a veséje, hanem már a mája is policisztás. A policisztás azt jelenti, hogy az eredeti, egészséges, sűrű, szinte gyurma sűrűségű szövet helyett likacsos, szivacsszerű szövetállomány képződik az illető szervben, amitől az illető szerv csak részben, vagy minimális hatásfokkal tudja funkcióját ellátni.

Megint felmerült bennem a kétség. Isten szólt hozzám karácsonykor? “Kislányod meg fog gyógyulni, de erről most többet ne kérdezz!” Hát ez az! Olyan nehéz elhinni, amikor állapota egyre csak romlik, de tudom, Istennek semmi sem lehetetlen, negyednapos halottat is fel tudott támasztani, Böbe veséje és mája csak egy másodperc töredéke lenne neki. Mégis ez az, amit ha kimondok, Edit a legnagyobb haragra gerjed, mert nem érti, nem akarja megérteni, miért kell szenvedni egy nyolc és fél éves kislánynak. A reinkarnációt is elutasítja, amióta a saját bőrére megy, helyesebben amióta tudja, hogy ezen az áron bele kellene nyugodnia Böbe betegségébe, nem hibáztathatna érte boldog – boldogtalant.

Hiszek benne, hogyne hinnék, hiszen hányszor megtapasztaltam Isten jelenlétét szeretethullám formájában, valamiféle mennyei boldogságként, könnyektől eláztatva, és gondjaimtól megszabadulva, megkönnyebbülve. Csak azért mégis nehéz kivárni, főleg, hogy nem tudom hány hetet, hónapot, évet kell még ebben a viszályban tölteni. Mert Edit addig nem látszik megnyugodni, megtérni, míg Böbe meg nem gyógyul. Ha Isten előre meggyógyítja Böbét, az meg hitre kényszerítés lenne, azt nem igen tudom Istenről elképzelni, tehát valami egyéb megoldásnak kell lenni.

Igen, hisz mondta, “a szeretet útján fogod őt elvezetni Hozzám”, de ez az út nagyon, de nagyon nehéz. Százszor eltűrni, százszor lenyelni a békát, hiszen a szeretet mindent elvisel, a szeretet türelmes, jóságos, mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr, ahogy Pál apostol mondja, de nem tudom, ő álmodott-e valamelyikőtök olyat, hogy egy nagy varangy megakad a torkán, és éjszaka fulladozik tőle, mert én igen. És nem kellett sokat gondolkoznom, mi a jelentése. De a lányok az imakörben, meg Magdi is csak csitítanak, azt mondják, Viktor, te erős vagy, te mindent kibírsz, nem gondolja azt komolyan Edit, szeret ő téged, szeresd még jobban, majd meg fog térni.

Könnyű ezt mondani, de ha Edit minden szavam, minden tettem kiforgatja, ha minden jóra irányuló igyekezetemet gyökerében elfojtja, és valamiféle patás, szarvas, farkas szörnynek, ördögnek lát, igen – igen nehéz azt mondogatnom magamnak, hogy ő most szeret, ilyen a szeretet. Jézus sem itta meg mosolyogva az ecettel, vagy epével kevert bort, hanem kiköpte. Ami egyszer rossz, a rossz. Önbecsapás az ellenkezőjét mondani.

Az, hogy szeressem, az egy dolog, meg logikus is, hogy ha egyre jobban szeretem, egyszer csak leesik majd neki a tantusz, de ki fogom én azt bírni? Érzem, hogy a sok strapa közben emelkedik is energiaszintem, teher alatt nő a pálma, de mindig a tűrőképességem határán vagyok, és már kerek egy éve tart ez az ellenem folytatott keresztes háború, helyesebben keresztellenes háború. Nemrég megtért, hagyományos templomjáró keresztény, alsó szomszédaink, volt kolleganőm és férje vendégségben voltak nálunk, amikor Edit nyíltan kijelentette, hogy akár a hulláján keresztül is elmennék Pali bácsihoz, aki jól megszedte magát az első tíz köteten, azért tudja a tizenegyediket így kicsicsázni. Sőt a kérdéseket is maga találja ki, amelyekre válaszol, hogy még több könyvet tudjon eladni. Beleolvasott Molnár Edit médiumi üzeneteibe is és azt olvasta ki belőle, hogy aszerint ő maga, mármint feleségem a sátán. Megnyugtattam, hogy nem az, ennek ellenére azt mondta, minden zagyvaságot összeolvasok, és teljesen kifordultam önmagamból.

Egyik durva gúnyolódását háromszor kellett elmondania, mert nem esett le a tantusz, mire akar kilyukadni. Vannak ugyanis iparos, kézműves testületek, szövetségek, melyek programjaikra levélben hívják meg tagjaikat. Ha a tagnyilvántartás nem elég pontos, és csak a tag neve áll rendelkezésre, előfordul, hogy a telefonkönyvből keresik ki a névhez tartozó címet. Így történhetett, hogy Arany Viktor faszobrász névre jött a levél az IPOSZ-tól címünkre. Edit sanda mosollyal nyújtotta át a levelet, és hozzáfűzte: - Az elejét értem, de mi az “obrász” a végén?

A mesterfokú tanfolyamot a rózsadombi, munkahelyi irodámban tartottam, és mindössze hatan vettünk részt rajta. Előtte két nappal arra gondoltam, hogy szeretném megkapni a jeleket, és egy kockás füzettömb mellé leültem egy filctollal a kezemben és huszonnyolc csodás, egyszerű, de nagyszerű jelt kaptam, melyek érezhetően erősebbek még a felsőfokú jeleknél is, és sokkal könnyebben megjegyezhetők, mint az alapfok, meg főleg a haladó cikornyás, cirádás jelei. Összeszokott társaság várt az irodában, ahová – természetesen szitkok özöne, és szemrehányások után – de már megkönnyebbülten érkeztem. Olyan folyékonyan beszéltem, hogy egy percig sem kellett gondolkoznom, csak úgy törtek fel belőlem a gondolatok, mint a buzgár.

A beavatás is nagyon szépen sikerült, mindenki valamilyen felejthetetlen, szép élményt kapott. Nekem maradt a szokott kereszt, ami azt jelezte, továbbra is szenvedésen keresztüli fejlődés vár rám, és a Jóisten úgy tüntet ki szeretetével, hogy szenvedésében osztozhatok.

A tanfolyam után álmomban székrekedésem volt, ami fájdalmas volt és vérzett. Úgy értelmeztem, hogy nem szabad erőlködnöm, mert abból csak fájdalom lesz. Csak mindent könnyedén lazán. Mire erre rábeszéltem magam, délután megláttam komputerünket, melyen be lehet úgy állítani a képernyővédőt, hogy szöveg legyen rajta. Tüntetően be volt kapcsolva, noha nem játszottak a gyerekek, és ibolyaszínben villódzott rajta az új felirat: “Gonosz Halmi Pál!”
Egyik este nagy borítékot és papírt tett maga elé, és amikor irodámban reggel táskámat kinyitottam, benne állt levele, hogy miattam nincs értelme már az életének! Munkahelyemről egy oldalas békítő – nyugtató levelet küldtem neki faxon a magánrendelőjébe, de nem sok eredménnyel. Este igyekeztem kedves, szeretetteljes szavakkal nyugtatgatni, de hamar odavágta: - Látom, te már választottál. - Bigott vagy, és majd meglátod, mi lesz ennek a hazug önáltatásnak a vége!
- De ha majd egyszer nem bírom tovább, és véget vetek a Böbe szenvedésének, meg a magam életének is, akkor majd elgondolkodhatsz, hogy mit tettél.

- Editkém! Ez lenne életem legnagyobb tragédiája, de nem lenne lelkiismeret furdalásom, mert azzal, hogy én a Jóistent szeretem, azzal én nem kényszerítek senkit a halálba, azt nekem nem lehet bemesélni. - Mondtam rendíthetetlen nyugalommal.
- Azt a rohadt, jó k…… m………..! - Üvöltött fel és a keze ügyében levő tányért úgy vágta bele a nikkelezett krómacél mosogatóba, hogy ezer darabra tört.

- A te Istened kikaparta magát harmadnapra, de lenne csak ő már harmadik éve egy lakásba bezárva! Félmunkát végeztek a latrok. Mondta a szitkot tájékozatlansággal tetézve, hisz nem a latrok feszítették keresztre Jézust, ők mellette voltak a keresztre feszítve.
Kiaraszoltam a konyhából, de közben úgy éreztem magam, mint Ábrahám, aki már a rőzsét is vitte fiával az áldozathoz, oly borzalma zsarolás volt az előbbi, és hálát adtam magamban Istennek, hogy meg tudtam állni elgyengülés nélkül. Ha itt visszakoztam volna, akkor még Isten nevét sem volna szabad többé kiejtenem, nem hogy templomba, meg imakörbe járni, keresztet vetni. Lehet még ennél nagyobb megpróbáltatásom?

Voltak persze szép, meg optimizmust sugalló álmaim is, azok tartották bennem a lelket. Egy ilyen álomban jó magaviseletemért jutalomként választhattam magamnak egy autót egy autószalonból. Bementem a szalonba, és egy hatméteres, nagy, amerikai fecskefarkú batárt választottam, ami fiatalkorom nagy vágya volt. Meg is kaptam a kocsit, de ahogy ki akartam evickélni az autószalonból majd mindegyik kocsinak, falnak, pultnak nekimentem és nem nagy, de számos horzsolást, horpadást okoztam.

Ebből azt a következtetést vontam le, hogy valami különleges, valami nagy karizmát fogok kapni a Jóistentől, de még nem vagyok rá érett, hiszen még nem tudok ügyesen báni a nagy kocsival. Így lesz? Nem tudom. Tudom, hogy kisszerű gondolkodás, de most inkább ellennék macera, meg karizma nélkül, csak úgy csendesen, ahogy eddig éltem. Istenem! Adj erőt, hogy kitartsak!