MI FÁN TEREM A NYÚLHÚS ?

Edit lankadatlan erőfeszítéssel, egy anyaoroszlán elszántságával küzdött Böbe gyógyulásáért. Olvasott egy cikket a családi lapban, melyben az állt, hogy egy fiú veséje egy speciális kínai gyógymód, azaz gyógytáplálék hatására beindult. Ez a gyógytáplálék a szárított tengeri csikóhal volt, melyet Kínában a hagyományos, és modern orvoslás szerint kettéosztott gyógyszertárak hagyományos felén árusítanak. Körbetelefonáltam az összes Bécsi természetgyógyászati patikát, Edit pedig felhajtotta Jöant, aki annak idején Luján tolmácsa volt, született kínai, és a Kínában hegesztőként kiküldetésben dolgozó Sanyihoz ment férjhez. Egy Kecskemét közeli kis faluban laknak, Jöan piacozik tornacipőkkel, pólókkal, és Edit viszonylag könnyedén elmagyarázta, mire volna szükségünk. Felragyogott szerencsecsillagunk, mert Jöan éppen hazalátogatni készült, és alig egy hónappal az első beszélgetés után, már indulhattam is Jöanékhoz a várva várt kincsért.

Jöan aranyos ferdeszemű kislányai vidáman mosolyogtak, és folyékony magyarsággal köszöntöttek. Fura érzés lehetett nekik édesanyjuk hazájába, abba az országba utazni, ahol külsőre mindenki hasonlít rájuk, de egy számukra szokatlan nyelven beszélnek. Ők ugyanis az óvodában, iskolában csak a magyart beszélték, és édesanyjuk – aki jól megtanult férje mellett magyarul – már feladta, hogy lányaiból igazi kínai lányokat, vagy akár kétnyelvűt is faragjon.

Megkaptuk a tengeri csikóhal szállítmányt, fura, szürkészöldes halacskák egy kínai feliratos zacskóban, kifizettem a háromezerötszáz forintot, és Jöan tanácsával vittem haza, hogy feltétlenül szerezzünk nyúlhúst, mert csak nyúlhús fogyasztásával kombinálva fejti ki hatását a gyógyélelmiszer. Honnan tudnánk nyúlhúst szerezni, töprengtünk, és Edit javasolta, hogy nézzek körül Budapest szupermarketjeiben, ő pedig a helyi hűtőházi Mavad boltban tesz majd terepszemlét, de sajnos egyikünk sem járt eredménnyel. Már majdnem elkeseredtünk, amikor homlokomra csaptam és felkiáltottam: - Gizikéék!

Gizike ugyanis 7 évig Edit asszisztensnője volt a kórházban. Kedves, jó szándékú, sokdioptriás szemüveget viselő asszony, aki annyira szerette a gyerekeket, hogy időnként Böbét, meg a fiúkat is kölcsönkérte egy hétvégére, megmutatta nekik a kertben a pipiket, a malackákat, a nutriákat, a nyuszikat, Dínó kutyust, szóval a gyerekeknek érdekes kirándulás, Gizikének pedig unokák hiányában boldog póttevékenység jutott osztályrészül.

- Ez az, menj ki hamar! Bólintott rá Editem ötletemre és már száguldottam is kifelé a város szélére, de a konyhában csak Dezső bácsit, Gizike csípőficammal született, bottal közlekedő férjét találtam. Elmagyaráztam hamar, mi az ábra, aztán rákérdeztem Dezső bácsira, hogy az örökké otthon sürgölődő Gizike, hol van.

– Fenn van a szobában, idegbecsípődése van, fáj a gerince.
- Abban én tudnék segíteni Dezső bátyám!
- Hogyan Viktorkám?
- Hát kézrátétellel!
- Hát, felmehetsz hozzá, biztos örülni fog neked!

Fel is mentem, örült is Gizike, amikor meglátott, mert bizony, amióta a gyerekek megnőttek, már nem kívánkoztak annyira a külvárosi falusias házba, nem hívták Dezső bácsit Mapapának, Gizike pedig nem becézhette huginak Böbét. Nagy együttérzéssel hallgatta meg Böbe betegségének történetét, és csak egy jó félóra múlva hozakodott elő a farbával. Bizalmas viszonyban voltunk, annak idején, amikor anyósomékkal feszültségeim voltak, sokszor vígasztalt, csitított, még az orosz “megszállás” idején olcsó színes tévét is szereztek nekünk, én meg az építőipari vállalatnál szereztem nekik leselejtezett, de használható nyílászárókat. Barátságunk kívülről majdnem olyan volt, mint az átlagos magyar barátságok, csak mi szinte családtagként szerettük egymást, sok család tagjainál még jobban is.

Gizike bevallotta, hogy az “idegbecsípődés” egy hat éve felfedezett és egyre rosszabbodó állapotú rákot takar, mely mellráknak indult, jobb mellét már teljesen fel is emésztette, a tenyérnyinél nagyobb nyílt sebet, annak állandóan váladékozó felületét vizes kendő takarta, és jelenleg hasi, gerinci áttétekkel szinte teljes testét betölti. A Kékgolyó utcából már elbocsátották, mint menthetetlent, és épp hogy 5 méter körzetben járásképesen, ágyhoz kötözve morzsolgatja napjait.

Gizike! Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, bíztattam rendíthetetlen optimizmusommal és kértem, hadd legyek segítője a magam szerény képességeivel. Gizike örömmel elfogadta, hiszen ha mást nem is, egy társalgó partnert mindenképp nyert velem, és egyébként sem volt semmi veszítenivalója. Dezső bácsi lecsapta a nyuszit, miközben elbeszélgettünk, és meg is kezeltem Gizikét. Gizike nagyon örült megtérésemnek, mert mint kiderült, ő mélyen hisz a Jóistenben, és a mostani helyzetben még jobban hitére van utalva. Éreztem, hogy még sokat fogunk beszélgetni, de mivel majdnem három órát ott töltöttem, indultam hazafelé.

Edit örült a nyuszihúsnak, nekiállt rögtön, hogy Böbének megfőzze, és nem emelt kifogást, hogy Gizikéhez, mint régi jó barátnőjéhez kijárjak gyógyítani. Gizike olyan rossz állapotban volt, hogy egyetlen megoldás lebegett előttem, hogy minden nap kijárok hozzájuk. Gizike szabadkozott, de szabadkozását elhárítottam azzal, hogy nekem nem megterhelés, örömmel megyek, szívesen teszem, meg a Jóistennek is kedvébe szeretnék járni.

Gizikével pár nap után bensőségesebb lett kapcsolatunk, mintha édes fia lettem volna. Átálltunk a tegeződésre, minden alkalommal puszival köszöntöttem, azzal búcsúztattam, és nem is eggyel, hisz szegény iszonyúan szenvedett, és papírforma szerint pár hónapon belül biztos halál várt rá. Segítséggel fel tudott ülni az ágyban, mert fekve igen nehéz volt kezelnem, ugyanis kifacsart testtartással végig fölé kellett volna hajolnom, de az ágy szélén ülve, meg állva jobban hozzáfértem a legfájóbb, legproblémásabb részekhez.

A kézrátételes gyógyításánál van egy induló szakasz, amikor a beteg érzi az Isteni szeretetenergia erőt adó, nyugtató, gyógyító hatását, megkönnyebbül, de mindenkinél, főleg a komolyabb betegeknél eljön az az időszak is, amikor a kezelés komoly fájdalommal jár. Komoly betegeknél általában egy hét után következik be ez az időszak. Úgy szoktam magyarázni, hogy az Isteni szeretetenergia ilyenkor birokra kél a betegség energiáival, és amíg szkanderben le nem nyomja, addig fáj a betegnek a küzdelem.

Kerti hasonlattal is szoktam szemléltetni, hogy a gyom mindig erősebb gyökeret ereszt, mint bármely haszonnövény. Amikor pedig a gyomot kitépik a földből, először csak meghuzigálják, hogy a hajszálgyökerek meglazuljanak, aztán jönnek az erősebb, vastagabb gyökerek, majd végül egy utolsó nagy, erős rántással lehet a gyomot a földből eltávolítani. Ha föld ilyenkor üvölteni tudna, akkor be kéne fogni a fülünket, oly keservesen sírna a fájdalomtól. Ha a testet a földdel, a betegséget a gyomnövénnyel, a gyógyító energiát a kertésszel helyettesítjük, hamar megértjük miért van a kezelés egy fázisában szinte rosszabbul a beteg, mint kezelés előtt. Ezért van, hogy hit, még hozzá erős hit kell a kézrátétellel történő gyógyításhoz, de a gyógyuláshoz is, mert aki félúton megijed, nem bízik gyógyítójában, esetleg neki tulajdonítja a fájdalmat, arra gondol, hogy gyógyítójából nem gyógyító, hanem rossz energiák jönnek, az már el is veszett, mert megtörténik vele is minden a hite szerint.

Gizike maradéktalanul bízik bennem, szegénynek nincs is másra sok esélye, mégis nagyon jól esik bizalma. Kivittem hozzá egy szatyor magnókazettát és meghallgatta rádióriportjaimat, meg a karizmatikusok Életünk Krisztus kazettáit. Dezső bácsi egy alkalommal kérdő tekintettel sántikált fel az emeletre botjával, mert úgy énekeltük Gizikével hagyományos miseénekeket, hogy csaknem kidőlt a fal. Általában fél hét, hét körül mentem, és kilenc, fél tíz körül végeztem, de olyankor sokszor elkaptam még Dezső bácsit is, az ágyra fektettem és fájó derekát, keresztcsontját, combforgóját kezelgettem.

Nagyon meghatódtam, amikor Gizike egy alkalommal elmondta, hogy Jézus szólt hozzá, és azt mondta, “Én gyógyítalak a Viki kezén keresztül”. Olyan jók voltak ezek a megerősítések, mert Edit újból és újból támadásba lendült. Egy alkalommal, egy órával utánam ő is kijött Gizikéhez, és a szobába a következő szavakkal nyitott be: - Mit keresel itt? Megjött a tudomány!
Hóna alatt hozta a százezer forintos Bioptront, a polarizált fényt sugárzó készüléket, melyet magánrendelőjébe vettem. – Ha valamitől, akkor ettől majd meggyógyulsz Gizikém! Folytatta, de amikor megpillantotta Gizike éjjeliszekrényén a SZÓ köteteket, hangot váltott: - Már itt is terjeszted ezt a járványt, ezt a kórt? - Még betegebbé akarod tenni Gizikét? Edit háta mögül puszit dobtam Gizikének, és jobbnak láttam elillanni.

Otthon Edit kiborult: - Feljelentem a rendőrségen a Pali bácsit, aztán lecsukják! Megölöm azt a vén gazembert! Üvöltötte, és szemem előtt hadonászott a dinnyevágó késsel.
- Gergő, te hoztad ezt a rohadt nyavalyát ide a családba! Kapta meg szegénykém is a magáét.
- Te előre megfontolt gyilkos vagy! Osztott ki Böbe előtt.

Mégis nyert ügyem volt, mert, még ha le is buktam, Edit nem tehette meg, hogy Gizikétől eltiltson, aki a legóvatosabb, legtapintatosabb formában, hogy Editet meg ne sértse, de tudtára adta, hogy jobban érzi magát, mióta hozzá járok, és igényt tart látogatásaimra. Így folytathattam gyógyítói tevékenységem. Persze megjegyzés nélkül ezt sem úszhattam meg: - Ne máshová menj csodát tenni, itt a lányod!

Amikor aztán nekiláttam Böbét jelgyógyászattal kezelni, alig néhány nap után megkaptam, hogy Böbe állapota azért esett vissza, mert elkezdtem gyógyítani. Ilyen vád után természetesen nem mertem, legalábbis Edit előtt kezelni, csak éjszaka, ha felébredtem, akkor osontam át lábujjhegyen Böbe szobájába, és végeztem el a kezelést, amiről tudtam Istentől való, és Böbének csak javára válhat. Ha nem gyógyul tőle, akkor még nem jött el az ideje.

Mert az biztos, hogy belőlem, illetve rajtam keresztül jön a gyógyító erő, hiszen Gizike állapota is javult, és vasárnap délutáni rendeléseimen is kisebb csodák történnek azoknál, akik hisznek a Jóistenben, és engem Isten emberének elfogadnak, akik szeretnek. Zsuzsika édesanyja egy alkalommal nagyon gondterhelten, feszülten érkezett, és a jelekkel történő, meg a kézrátételes gyógyítás hatására teljesen feloldódott, megkönnyebbült, belső látással Jézust látta, amint szeretettel átöleli.

- Dicsőség a magasságban Istennek! Mondtam spontán, amikor Marika, Zsuzsika édesanyja tudósított, és aztán együtt folytattuk: - és békesség a földön a békeszerető embereknek! Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, magasztalunk Téged, hálát adunk Neked nagy dicsőségedéért, urunk és Istenünk, mennyei király, mindenható Atyaisten… Végigimádkoztuk spontán szívből az egész imát, és meg is lett a következménye, mert Edit pár nap múlva felelősségre vont, hogy miféle imádkozás folyik ott a rendelőben, csak agytrénerről volt szó, hagyjam abba az üzelmeimet.

Szinte képtelenség, hogy mennyire nem értjük meg egymást, mennyire eltávolodtunk egymástól. Editnek igaza van, ő a régi Arany Viktort kéri, követeli vissza, mert én teljesen más ember lettem. Legkésőbb hét évenként az összes sejtünk kicserélődik, ez egyébként bizonyíték arra is, hogy gondolkodásunk, tudatunk nem az anyagban, nem az agysejtekben, hanem szellemünkben, lelkünkben van. És nem csak testileg, hanem lelkileg is újjászülettem. Új, más ember vagyok. Hogy ez, az az újjászületés-e, amit a SZÓ sok válaszban említ, azt nem tudom, de érzem, minden gondolatomat a Jóisten tölti be, Hozzá szeretném igazítani az életem, azt akarom, hogy Ő elégedett legyen velem, hogy az Ő szája húzódjon mosolyra, amikor engem lát. Mert akkor mindig szeretetben élek, szeretetet árasztok ki magam körül.

Pali bácsi szerint Edit, kirohanásaikor tulajdonképpen megszállott, és a másik oldal a rám váró szerep fontossága miatt támad olyan féktelen dühvel rajta keresztül. Az engedelmesség pedig nem Isteni, hanem Sátáni kategória. Jézus nem volt engedelmes sem szüleinek, sem másnak, keresztáldozatát az Atya, és felebarátai iránti szeretetből tette. A Teremtés könyvében az a felszólítás áll, hogy uralkodjatok a Föld javai, állatai, és növényei fölött, de ember, ember felett nem uralkodhat, mert a főparancs, hogy “szeressétek egymást”, és hogy “úgy bánjatok egymással, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak!”.

Nem csak Pali bácsival ápolom a kapcsolatot, Molnár Edittel, illetve környezetével is, akik Aranyhíd lapjukba beteszik egy – egy esszémet, és Edit új anyagait még a könyvbe kerülés előtt megküldik. Így került hozzám az Égi Mester gyógyításról szóló tanítása is.
“Evilágon számotokra voltaképpen egyetlen eldöntendő kérdés van: kivé, mivé akarsz te válni?
- azzá, aki másokat szolgál,
- vagy azzá, akit mások szolgálnak?

Ha ezt eldöntötted magadban, s a válasz az: én akarok minden erőmmel, minden tapasztalatommal, minden eszmélésemmel szolgálni másokat, az Isteni Kegyelem nyomban “nyomodba szegődik”, s rövidesen téged igazi gyógyítóvá avat. Mert te ekkor már a legnagyobbat tetted meg, aminek elérésére a földi ember minősítve van: meggyógyítottad önmagadat.

Pontosítva: önmagadat önmagadból kigyógyítottad. S hogy megértsétek, az, amit most mondok, az nem csupán elmés szófordulat, elmagyarázom nektek, melyik is az a csodatevő gyógyító erő, mely általatok csakis akkor hat, ha sikerült egyszer és mindenkorra föladnotok magatokat. S ezt a megfogalmazást most szó szerint értsétek meg, mert a feladni magad kifejezés takarja pontosan azt a lényegi mozdulatot, amit meg kell tennie mindenkinek, aki magát gyógyítónak szánja, tartja.

Aki magát nekem, s az emberek szolgájává felajánlja, annak első és legfontosabb feladata az önfeladás, majd az önfeláldozás maga. Mert amikor te képessé válsz arra, hogy földi énedről, magadról megfeledkezz, ráadásul a feladatnak szenteld magad, azt a nagyszerű tettet viszed véghez, ami az önmagadból való kiszabadulás, maga, s ami által te már nem “én” vagy, hanem bárki más, a mindenki énjével beazonosulni képes Isteni tudat, aki egyszersmind a fénylő szeretet hordozója.

Valahányszor önmagad adott kereteiből, énséged csak rád jellemző börtönbezártságából önként kiszabadítod magad, valódi énedet, az Isteni szikrát akkor leled meg igazából, s abban a percben annak sugárzó középpontjába állítod be földi tudatodat. Ami viszont szinte a végtelenségig kitágul akkor, s ezért mondom, hogy ebben az állapotodban te már bárkivel azonosulhatsz. Magadban érzed Istent, magadban megtalálsz engem, s magadban rábukkansz arra a másikra, kinek te gyógyítójává, szolgájává válhatsz. S miközben befogadod magadba újra istengyermeki mivoltodat, s miközben rálelsz újra valódi szellem mivoltod eredeti isteni sugárzására, s miközben azt a szerencsétlen embert is maradéktalanul magadba fogadtad, akinek éppen segítője-gyógyítója vagy, megcselekedted azt a csodát, ami a gyógyítás, maga.”

Fennkölt gondolatok, szavak, melyek minden kétséget kizáróan égi forrásból származnak. Milyen jó, hogy a Jóisten ma is szól prófétái, prófétanői által az emberiséghez. Molnár Edit Az Égi Mester válaszol c. könyvében megtalálható Pali bácsi ajánlása, mellyel kvázi az ő részéről hitelesíti Editet, de Edit, A piramis árnyékában című könyvéhez Pali bácsi azt a megjegyzést fűzte, hogy csak egy része Isten szava, a piramissal kapcsolatos része, tehát túlnyomó része a könyvnek nem.
Épp Bobela Tibivel beszélgettem, amikor ez szóba került közöttünk. Olyan szép dolog Isten szavának közvetítése, és olyan kár, hogy prófétái között nem teljes a megértés. Azt én is éreztem, hogy mintha darabokból lenne a könyv összerakva, egészen más sugárzása volt a tanításoknak, mint a többi, az egyiptomi élményeket leíró résznek, de tulajdonképp így is kell lennie, mert más az égi tanítás közvetítése, és más saját élményünk leírása.

Nem csak e téren van különbség, nézeteltérés, hanem abban is, hogy Pali bácsi, illetve az általa közvetített SZÓ szerint nincs duáltörvény, tehát nem igaz, hogy a szellemek a bűnbeeséskor kettészakadtak, és a földön mindenki saját másik felét keresi. Számomra a SZÓ kötetek minden sora, minden betűje szentírás, Isten szava, és valóban az a helyes, ha Isten van életünkben a legelső helyen, nem akármelyik embertársunk. Csak Istenből meríthetünk, csak Őtőle kaphatunk, a másik emberrel való megkötözöttség csak lehúz. Tibi nem osztja véleményem, felhívja figyelmemet, hogy az összes szellemtudományi, spiritiszta, médiumi forrás “hozza” a duáltörvényt, csak Pali bácsi SZÓ-ja nem, de mindenben mi ketten sem érthetünk egyet.

Csodálatos lelki élményekben is volt részem, részünk, mert hol Gizikéhez szólt Jézus, hol rajtam keresztül bíztatta a mérhetetlen fájdalmaktól szenvedő asszonyt, de jelenlétét állandóan éreztük. Egy alkalommal az Életünk Krisztus kazettáról az Üdvözlégy Mária című csodálatos számot hallgattuk meg, a lelkem együtt rezgett a csodálatos hegedűszólóval, és egyszerre belső látással láttam a Megváltót fehér ruhájában, ahogy fogja a hegedűt és játssza földi édesanyja tiszteletére a csodálatos hangszerszólót. Nem is tudtam ezt a jelenést könnyek nélkül megállni!

Ahol a Világosság megjelenik, fellép a Sötétség is. Gizike amerikai bálnavadász hajón dolgozó fiának leendő felesége, aki már Gizikééknél lakik, rendszeresen segédkezett, ha Gizikét fel kellett ültetni, vagy szükségét kellett intéznie, és egy idő múlva bejött ő is énekelni, meg gyógyítást nézni. Belső látással láttam gonosz vigyorát, fejemben pedig hallottam hangját, ahogy a Kísértő rázendített: - Kezdj ki vele, fiatal lány, itt hever parlagon, megszerezzük neked!

Még Gizike is észrevette, mert igen érzékeny volt a nem anyagi világ jelenségeire, hogy maga a Sátán van jelen a szobában, és abban a pillanatban fohászkodni kezdett, hogy segítsen meg minket Jó Istenünk. A legarcátlanabb kísértést akkor szenvedtem el, amikor Gizikétől hazatérve beálltam a garázs elé, és kinyitottam a garázsajtókat.

- Idefigyelj! Te már egész szépre vitted Isten oldalán. Állj át hozzánk, mi jobban megbecsülünk! Zsolozmázhatsz, sanyargathatod magad időtlen időkig, míg valamit feljebb emelkedhetsz. Nekünk mindig lesz energiánk, és már itt a Földön minden élvezetet megszerzünk neked.
- Tisztuljatok innen nyomorultak, és felháborodásomban még toppantottam is egyet lábammal.
- Már közénk is álltál, már haragszol, már szitkozódsz, hehehe! – röhögtek.
Hála a Jóistennek megjött a józan eszem, megszállt a nyugalom, és így válaszoltam:
- Szeretlek titeket! - Imádkozni fogok értetek!

Úgy elpucoltak, úgy eltűntek, mint a kámfor, nem a harag, a gyűlölet, az átok, hanem a szeretet, Isten világossága az, amitől úgy félnek az ebadták, mint a tűztől. Ez is tanulságos esemény volt nekem, de ugyanakkor el is csodálkoztam, hogy ennyire nyíltan is kísértenek, már arra sem adnak, hogy valamilyen köntösbe öltöztessék mondanivalójukat, hanem tisztán a hideg számításra alapozva, megpróbálnak rávenni, hogy álljak át. És még azt is tudták, hogy az energiákról milyen ismeretekről rendelkezem, hogy tudom, csak lopott anyagból, megkísértett, és elbuktatott emberekből tudnak energiához jutni.

Gizike állapota annyira javult, hogy hazatérő fia esküvőjére ki tudott kelni az ágyból, és kényelmes autómon eljött a környék egyik régi kúriájában tartott esküvőre is. Ez volt talán élete utolsó nagy erőfeszítése, erre tartalékolta összes életerejét, mert ezután állapota feltűnően romlani kezdett. Szegény Dezső bácsi utolsó reményével még hozatott Németországból ötszáz márkáért valami rákellenes gyógyszert, de a Gizikét kezelő Kerszmann doktor úr is csak a Jóisten kegyelmét emlegette. Kerszmann doktor úr volt Gizike háziorvosa, és csodával határos módon nem ellenezte, hanem üdvözölte, hogy odajárok, sőt elismeréssel nyilatkozott rólam.

Istenhívő, Istenszerető volt, de nem akármilyen, mert mélyen, komolyan hitt a Jóistenben, és volt benne annyi rugalmasság, hogy nem ördögi praktikának tartotta a kézrátételes gyógyítást, hanem a hit, és a szeretet természetes, emberi megnyilvánulásának.

Szeptember nyolcadikán újból szólt hozzám mise végén az Úr: “Gyermekem! A java (neheze) még előtted van. De ne csüggedj. Veled leszek mindvégig! (az idők végzetéig)” Szeptember 22-én pedig egész hosszan szólt hozzám, amikor beléptem a templomba: “Gyermekem. Köszöntelek házamban. Megáldalak.” Később, mise közben: “Szenvedésemet megosztom veled.” Úrfelmutatáskor: “ez a test mely értetek adatik” “Te is Értem adod testedet. Viseld békével a megaláztatásokat, az erőt Tőlem kapod, mint az egész világegyetem. Óh Atyám!” itt fájdalmasat sóhajtott. “Szenvedéseid, melyet hordasz és még reád várnak, azt a célt szolgálják, hogy lelked csiszolják. Igen. Mint az égen a csillagoknak úgy kell majd ragyognod igazi otthonodban, de már most el kell kezdened. Élj Bennem és Én is benned élek, a SZERETET. Légy szerény és egyszerű, mint Én voltam! Ezentúl rendszeresen fogok szólni hozzád.“

Átfutott fejemen, hogy nem kísértés-e. “Ne félj a kísértőtől, de vizsgálj meg mindent alaposan! Gondolj arra, amit a SZÓ médiumon keresztül mondtam neked!” (“értelmed használatát akkor se kapcsold ki, ha biztos vagy benne, Én szólok hozzád”)
Médiumom leszel, de szólni is fogok rajtad keresztül az emberekhez.”

Felgyorsultak körülöttem az események. Gizikében csodálatos lelki partnerre, és gyógyítási, szeretetkiárasztási lehetőségre akadtam, bugyognak az esszék belőlem, és a Jóisten is rendszeresen szól már hozzám. Pali bácsinak szorgalmasan küldözgetem, amit mise végén “hallok” és mindig örömmel igazolja vissza, hogy az Úr szólt hozzám.

Egy alkalommal belső látással egész közelről a Torinói Jézust láttam: “Gyermekem. A szenvedés jut neked osztályrészül, mert szenvedésem megosztom veled. Dicsőségem megmutatom rajtad keresztül, mert olyan erőt adok elviseléséhez, amilyet senki még nem kapott (még csak kevesen kaptak).” Átfutott rajtam, hogy sokat fogok szenvedni a betegségben, mint Kaszap István annak idején: “Nem betegség formájában, hanem megvetés, gyűlölet, pocskondiázás, (verés?) lesz osztályrészed.” Hangom addig fogod hallani, míg szíved a bűntől tiszta marad. Vigyázz szíved tisztaságára! Csak tiszta edénybe folyok be! Szeretetem tart téged életben és az egész világot. Feleséged és gyermekeidet is. Őbennük is engem szeress! Így jobban fogod tudni szeretni feleségedet is.”

Hát a szenvedést már valóban megkezdtem, mert úgy feleségem, mint mások részéről igen sok bírálatot, ellenszenvet tükröző megjegyzést kaptam. Írom, írogatom esszéimet, de kinek, kiknek? Akik keresők, nem vallásosak, azoknak érthetetlen, túl tömény, akik hívők, azoknak megbotránkoztató, mert eltér a vallások dogmáitól, és marad egy igen szűk kör, aki valóban tetszéssel, örömmel olvassa, de vajon az a feladatom, hogy nekik írjak, és szamizdatként terjesszem esszéimet?
Hát így megmagyarázódik az a sok kereszt, amit „odafönt” a Jóisten szeretete jeleként mutatott. Fránya egy dolog a szenvedés, de vígasztal, hogy fejlődöm tőle, és hogy Isten kitüntetéséként osztja meg velem szenvedését. Jaj de gyarló vagyok, hogy nem tudok ennek annyira szívből örülni, ahogy a Jóisten elvárná! Vajon megért? Biztos, hisz olyan gyöngéd a hangja, amikor hozzám szól, hogy nem is lehet találni rá kifejezést, ami szeretetét, gyöngédségét, lágyságát tükrözné. Talán kedvenc szentem, példaképem, a Pavarelló, Assisi Szent Ferenc kifejezése a legtalálóbb, amikor azt mondja, “Az Úr édessége”.

Megdöbbentő az ellentét, és a különbség, hogy én agyamban, koronacsakrámban egy szelíd, gyöngéd, végtelenül szerető Isten hangját hallom, a vidéki gyülekezet dalos kazettáján meg teli torokból zengik, hogy “Az Úr a mi fővezérünk, nem lehet ellenségünk, mennydörgő hangjától reszket az egész Föld”, meg, hogy “a sereg kapitánya Jézus, megnyerünk minden csatát”. Még a zene is a mondandóhoz igazodik, hiszen főleg fúvósok szolgáltatják a zenét, mintha legalább is katonazenekar adná a kíséretet. A dobosuk úgy veri az üstdobot, hogy az ember lelki szemei előtt megjelennek az ütközetbe menő harci paripák, de mi köze ehhez Jézusnak, aki azt mondta, “tedd vissza hüvelyébe kardodat, mert aki kardot ragad, kard által vész el!”. Ők nem olvasták még az Evangéliumokat, még az Ószövetség, a választott népet harcra buzdító, az ellenség lemészárlásában segítő Istenénél, Istenképénél tartanak?

Gizike állapota egyre csak romlik, kézrátétel helyett sokszor egész idő alatt csak kanalazok, aurájából igyekszem kimeregetni a fájdalmat, fájdalmasan görcsbe ránduló lábaiból igyekszem a görcsöt “kihúzni” és szinte Gizikével együtt szenvedek, annyira átérzem helyzetét. Gizike fel-feljajdul egy-egy görcsnél, de végül sosem panaszkodik, mindig úgy fejezi be, hogy “Uram, legyen meg a Te akaratod”. Bámulatos, mennyit fejlődtünk Gizikével ez alatt az öt hónap alatt, míg kijártam hozzá. Ha testi állapota már visszafordíthatatlan is volt, felkészült a nagy dimenzióváltásra, és csendes reggeli elmenetelét nem kudarcnak, hanem sikernek éltem meg.

Az utolsó napokban már nem volt öntudatánál, már éreztük, hogy napjai meg vannak számlálva, de akkor is kijártam leendő, és már meglevő menyében, meg Dezső bácsiban tartani a lelket. A lányok, meg Dezső bácsi is új oldalamról ismert meg, ahogy a Besenyő család vidám tréfáit utánozgattam a Gizike melletti szobában. Gizike november 26-án csendben elment. Isten nyugosztaljon! Te már beértél a célba, ott vagy, abban a szférában, amit földi életeddel megépítettél, kiérdemeltél magadnak.